Idén ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját. Ez alatt a nyolcvan év alatt a rendszerek valamilyen módon mindig megpróbáltak beleszólni az emberek életébe. Hogy viselte ezt a beleszólást, milyen személyes vagy adott esetben intézményi védelmi rendszert épített ki?Nyolcvan évem alatt három rendszer is megpróbált beleszólni saját és szerzetesközösségem életébe. A kérdés számomra az volt: hogyan lehet ezt úgy túlélni, hogy az ember megőrizze belső szabadságát. Háború utáni, bizonytalan világba születtem, kis híján menekültként Németországban, de aztán mégis itthon, Sopronban. A „kettős nevelés” gyermeke voltam. Korán megtanultam, hogy amit otthon kimondtunk, azt máshol nem szabad, nem lehetett. Ezzel együtt kialakult, vagy kifejlődött bennem egy ösztönös érzékenység – mint a denevéré: közel megyek a falhoz, de az ütközés előtt visszafordulok. Ez az érzékenység segített eligazodni a változó rendszerekben.Gyermekkoromat a szeretet védte. Fiatalon, 18 évesen azonban az Evangélium radikalitásával választottam utat: bencés szerzetes lettem, a sok családi és iskolai, társadalmi ellenállás ellenére. Ez belső biztonságot adott, és segített elkerülni a nyílt összeütközéseket a szocializmus idején.Várszegi AsztrikHVG / Fazekas István1989 után egy ideig azt hittem, valódi szabadság jött el, de később visszatért bennem a korábbi óvatosság. Megmaradt az önálló, olykor kritikus véleményalkotás, amit igyekeztem mértékkel, „diplomáciai síkon” megfogalmazni. Sok bírálat ért, de soha nem védekeztem. Lassan megtanultam a sivatagi atyák bölcsességét. Egy alkalommal – írják a sivatagi atyák – vendég jött a kolostorba és a szerzetestestvérek azt kérték az apáttól, mondjon valami bölcsességet, tanítást a vendégnek. Az apát válasza ezt volt: ha a hallgatásomból nem tanul, a beszédemből sem fog tanulni.Összefoglalva: a nyolcvan év alatt sokszor elmentem a falig, koppantam is, de belső függetlenségemet, szabadságomat megőriztem. Talán az évszázadok tapasztalatai formáltak bennünket magyarokat így.Amennyiben?Hallgatunk, mert tűrnünk kell, és egy adott pillanatban képesek vagyunk gyorsan váltani. Mint most is, ahogy a választás sokaknak meglepetést okozott. A létező szocializmus vége felé gyakran idézték az autóst, aki balra indexelt és jobbra tartott. Most is mintha így, csak fordítva történt volna.Az elmúlt néhány hétben feje tetejére állt a világunk, és a lelkesedéssel párhuzamosan sok ember gyászol most. Vagy az életében elmaradt lehetőségeket, a veszteségként megélt éveket, vagy a tévedéseit az elmúlt 16 évből.Tapasztalok egy harmadik reakciót is, amely különösen elszomorító: sokakból hiányzik a múlt értő feldolgozásának képessége, a valósággal és a tényekkel való őszinte szembenézés bátorsága. Pedig történelmünket újra kellene olvasnunk és hitelesen értelmeznünk. Túl gyakran válunk történelmi féligazságok és a hamis nemzeti romantika áldozataivá. Ezt a tudatlanságot a hatalmon lévők rendre kihasználják. https://hvg.hu/360/20241225_hvg-szeretem-magyarorszagot-mert-varszegi-asztrik
Várszegi Asztrik: Nem az a kérdés, hogy van-e mondanivalója az egyháznak, hanem az, hogy elhiszik-e neki ezek után
Várszegi Asztrik nyugalmazott pannonhalmi főapát egy olyan, több mint ezeréves szerzetesrendnek az elkötelezettje, amely alapítójának, Szent István királynak a szándéka szerint naponta az ország, a mindenkori magyar nép jólétéért, épségéért imádkozik. Az elmúlt évtizedek közéletileg egyik legaktívabb, ma már nyugdíjas egyházi méltósága idén lett 80 éves, és ma is sarkos véleménye van a világról. Pannonhalmán kérdeztük a múlt terheiről, az újrakezdés esélyeiről és arról, hogy lehet-e még kapcsolódni a lélekhez.












