„Semmi új nem derült ki az ügyben, és akárhogy próbál Magyar Péter másokat belekeverni, bizonyíték nincs. Még Magyar Péter is elismerte, hogy nagy újdonságra ő sem számít” – ismétlte meg Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója, korábbi országgyűlési képviselő a pártja álláspontját azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter miniszterelnök ma reggel rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a kegyelmi üggyel kapcsolatban megismert információkról.

Magyar Péter a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kormány által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján az Igazságügyi Minisztérium Kegyelmi Főosztálya nem támogatta, hogy K. Endre köztársasági elnöki kegyelmet kapjon, Novák Katalin mégis ennek ellenére írta alá a kérvényt. Emellett a miniszterelnök beszélt arról is, hogy úgy vélik, az akkori igazságügyi minisztert, Magyar volt feleségét, Varga Juditot a folyamat során nem tájékoztatták arról, hogy megváltozott a kegyelmi javaslat. Magyar szerint fennáll a lehetősége annak is, hogy átverték az igazságügyi minisztert.

Menczer Tamás ellenben úgy értelmezte a mai sajtótájékoztatón elhangzottakat, hogy az ügy előcitálásával Magyar egyetlen embernek tud csak ártani, „a volt feleségének, a gyerekei anyjának”.