Amint arról beszámoltunk, a Tisza-kormány kedden számos dokumentumot hozott nyilvánosságra a kegyelmi üggyel kapcsolatban. Az iratok között található olyan feljegyzés is, amely szerint az igazságügyi tárca államtitkára, Répássy Róbert vezette kegyelmi főosztály eredetileg nem támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét, amelyet ezt követően Varga Judit miniszter sem támogatott.
Magyar Péter a mai sajtótájékoztatóján nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a volt feleségét tőrbe csalták és nem tájékoztatták arról, hogy a Novák Katalin államfőtől visszaérkezett aktákban megváltoztatták K. Endre kérelmének elbírálását.
A Telex elérte Répássy Róbertet, aki a kormányfő keddi sajtótájékoztatójára reagálva elmondta: ha volt is lobbi K. Endre kegyelmi kérvényével kapcsolatban, az nem az Igazságügyi Minisztériumban volt, a kegyelmi főosztály eredetileg nem véletlenül nem javasolta K. Endre kegyelmi kérvényének az előterjesztését.
Répássy a portálnak úgy fogalmazott: általánosságban elmondható, hogy a minisztérium kegyelmi főosztálya tipikusan csak súlyos, gyógyíthatatlan vagy végstádiumú betegség esetében javasolja a kegyelmi kérvény előterjesztését. Amikor a kegyelmi főosztály dönt, azt vizsgálja, hogy a kérvénynek van-e olyan hivatkozása, amely súlyos betegségre utal.











