Nyilvánosságra hozzák kedden a kormány oldalán a bicskei kegyelmi botrány felülvizsgálatának dokumentumait – jelentette be a miniszterelnök a kabinet hétfői ülése után. Az ügyről készült egy másik dosszié is, amely a köztársasági elnök hivatalában van, ebből Magyar Péter szerint kiderülhetne, hogy milyen indokok alapján adott az Igazságügyi Minisztérium nemleges felterjesztése ellenére teljesen szokatlan módon kegyelmet Novák Katalin.
Magyar Péter a hamarosan publikálandó dokumentumok tartalmáról annyit elárult, hogy mielőtt Novák Katalin köztársasági elnök megadta a kegyelmet a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját segítő K. Endrének, Varga Judit igazságügyi miniszter több mint negyven kegyelmi kérvényt terjesztett föl neki. Ezek közül háromban javasolta a kegyelem megadását, és a bicskei igazgatóhelyettesé nem volt közöttük. Végül ezt még nem ismert okokból és indokok alapján az akkori köztársasági elnök, Novák Katalin változtatta meg és küldte vissza az Igazságügyi Minisztériumnak – tette hozzá a kormányfő. Később azt is hozzátette: az ügynek nyilván az a fő felelőse, „aki kényszerítette, rávette a volt köztársasági elnököt arra, hogy megadja a kegyelmet”.A HVG arról kérdezte Magyar Pétert, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a 2010 és 2026 között megtartott kormányülések feljegyzéseit. A miniszterelnök ebben az ügyben türelmet kért, mivel elmondása szerint egyelőre a minisztériumok beköltözése zajlik, de azt ígérte, hogy igyekezni fognak.Arról is beszélt Magyar, hogy a Tisza-kormány üléseiről hangfelvétel és emlékeztető készül, utóbbiakat pedig – amennyiben felmerül az igény – közzé is teszik majd.A parlament a tájékoztatása szerint legközelebb kedden ül majd össze, a Tisza új törvényjavaslatairól pedig azt mondta: lesznek közöttük technikai jellegűek, a miniszterek és az államtitkárok fizetését érintők, valamint alaptörvény-módosítás is. https://www.youtube.com/watch?v=6_frDgydgJs












