A Sándor-palota honlapja a nagy érdeklődés miatt le-lefagy, így a HVG most közzéteszi a pénteken reggel a köztársasági elnök hivatala által felöltött, a kegyelmi ügynek a saját irattárában fellelhető dokumentumait. Ezekből kiderült, hogy nemcsak Varga Judit nem javasolta igazságügyi miniszterként a kegyelmet, hanem még Novák Katalin államfő saját apparátusa sem, mégis kegyelmet kapott Kónya, ráadásul gyorsított eljárásban.Alább mindenki számára elérhetővé tesszük az összesen tizenegy, a Sándor-palota által közzétett dokumentumot. Elsőként egy összefoglalót, amelyből például kiderül, hogy Ferenc pápa hívta fel a világ államfőit a kegyelem gyakorlására, Novák Katalin pedig emiatt döntött úgy, hogy „több személy számára kíván egyszerre” kegyelmet adni, arra az alkalomra időzítve, amikor 2023 április 28-30-án a pápa Magyarországra jött.Ebben a másik, összefoglalóban szerepel a Hunnia-ügy ismertetése is, bár ezt a részt teljesen kisatírozták, olvashatatlanná tették a Sándor-palotában. Ez azért érdekes, mert Novák Katalin április 27-én egyszerre 22 embernek adott kegyelmet, köztük nemcsak a kegyelmi botrányt kirobbantó ügy főszereplőjének, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját menteni igyekvő helyettesnek, Kónya Endrének, hanem a Hunnia-büntetőügy több elítéltjének, így Budaházy Györgynek is, aki így szabadult a börtönből. Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 5. dokumentum, feljegyzés melléklete by HVG.hu Az alábbi másik dokumentum arról szól, hogy a Sándor-palota Alkotmányossági és Jogi Igazgatóságának vezetője az igazságügyi miniszter által átküldött kegyelmi aktákat továbbítja Novák Katalinnak az ügyekben egyenként javaslatot téve az államfőnek a kegyelmi jogkör gyakorlására vagy elutasítására. Kiderül az iratból, hogy a Sándor-palota saját appartáusa – ideértve a jogi igazgató mellett Novák kabinetfőnökét, Schanda Tamást is – sem javasolta Kónya esetében a kegyelmet megadni, éppúgy, ahogy Varga Judit igazságügyi miniszter sem javasolta a felterjesztésében. Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 4. dokumentum, felterjesztő feljegyzés, 2023. április 24. by HVG.hu Miután a kegyelmi eljárásban érintett előzetes javaslattevő egyike sem javasolta Nováknak Kónya Endre esetében a kegyelmet, készült is egy olyan dokumentum-sablon a felterjesztett aktában, amely az elutasító határozatot szövegezte meg, ám mint az alább is látszik, ezt tollal keresztbe áthúzták, és nem használták. Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 7. dokumentum, elutasító határozattervezet by HVG.hu Íródott viszont egy másik sablon-dokumentum, immár a kegyelem megadásával Kónya Endre részére – ezt már Novák Katalin aláírta, és ugyanaznap Varga Judit igazságügyi miniszter is ellenjegyezte, ezzel hatályba is lépett a pozitív kegyelmi döntés. Ennek az iratnak a másik példánya ismert volt már amúgy a kedden közzétett minisztériumi iratokból: Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 6. dokumentum, helytadó határozat by HVG.hu Az alábbi dokumentum a mintegy félszáz kegyelmi ügyet tartalmazó 2023 tavaszi paksamétából az elutasító döntésekre vonatkozóan tartalmaz információkat: Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 9. dokumentum, felterjesztő feljegyzés, 2023. május 30. by HVG.hu Ez az alábbi irat arról szól, hogy a Sándor-palota visszaküldi az Igazságügyi Minisztériumnak az elutasító elnöki határozatokat miniszteri ellenjegyzésre. Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 8. dokumentum, átirat, ellenjegyzés, 2023. május 2. by HVG.hu Ez az alábbi dokumentum hasonló: a Sándor-palota egy másik adag kegyelmi ügy dokumentumot küld vissza a minisztériumnak miniszteri ellenjegyzésre. Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi-ügy: 10-es számú dokumentum, átirat, ellenjegyzés, 2023. június 7. by HVG.hu Ennek az alábbi, a Sándor-palotában készült március elejei feljegyzésnek egy része ki van takarva, nem olvasható, de a pápalátogatás alkalmából adandó kegyelmekkel kapcsolatos terveket, eljárást részletezi. Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 1. dokumentum, feljegyzés, 2023. március 9. by HVG.hu Az alábbi dokumentum már szintén ismerős lehet a kedden nyilvánosságra hozott dokumentum-csomagból: Varga Judit igazságügyi miniszter felterjesztése a mintegy félszáz kegyelmi ügyben csomagban, és ebben mindössze három esetben javasolja Novák Katalinnak a kegyelem megadását – Kónya Endre nincs köztük. Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 3. dokumentum, miniszteri előterjesztés fedlap by HVG.hu Az alábbi, a Sándor-palotában készült feljegyzés általánosságban foglalkozik a kegyelmi eljárásokkal, de kiderül például belőle, hogy Novák Katalin köztársasági elnök gyors tempót tervez: április 25-én hozna döntést a kegyelmekről, április 28-ig pedig meg kellene történni a miniszteri ellenjegyzéseknek, mert április 28-án már kommunikációt tervez ez ügyben a Sándor-palota. Helvetica,Arial,Sans-serif; font-size: 14px; line-height: normal; display: block;"> Kegyelmi ügy: 2. dokumentum, kegyelmi ügyek, 2023. április 3. by HVG.hu Nyitóképünkön Kónya Endre kegyelmi döntésének dokumentuma Novák Katalin és Varga Judit aláírásával. Fotó: Sándor-palota