Mit olvasott ki Magyar Péter a kegyelmi ügyek papírjaiból? Hogy Kónya Endre ügyében a döntést a kormánynak kellett meghoznia. Mivel támasztotta ezt alá? A dokumentumokban az Orbán-kormány államtitkára írta le, hogy rendkívüli eljárásban írták felül az igazságügyi miniszter nemleges véleményét, és kapott elnöki kegyelmet a bicskei elkövető.Az igazi újdonság Magyar Péter bejelentésében az, hogy az általa bemutatott papírok szerint Kónya ügyével párhuzamosan egy másik ügyben is felülírta Novák Katalin a miniszteri döntést. Ez a Hunnia-ügy volt, amely esetében Varga Judit szintén nem tudta támogatni Budaházy György és társai kegyelmét, azt mégis megadták.Erről pedig Gulyás Gergely állította azt, hogy egyszer röviden a kormány asztalára került. És ezen a ponton kódoltan, de egyértelműen a kormányfő azt állította: az ügyvéden keresztül a két ügy összeér. Vagyis ha a Hunnia-ügy elítéltjeinek kérdése Orbánékig jutott, akkor ebben a csomagban Kónya ügye is benne lehetett. Sok a feltételes mód, de ez a központi állítás.A kegyelmi ügyről nyilvánosságra hozott iratairól szóló sajtótájékoztatót itt követheti: https://hvg.hu/itthon/20260519_magyar-peter-kegyelmi-ugy-dosszie-sajtotajekoztato