Magyarázatuk szerint a kormánytagok csak 2024 februárjában értesültek K. Endre kegyelméről, és felháborodásukat jól mutatja, hogy egyetértettek Novák Katalin és Varga Judit lemondásával.
A Fidesz szerint semmi új nem derült ki Magyar Péter kedd reggeli sajtótájékoztatóján, amelyen a miniszterelnök nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy igazságügyi minisztériumi dossziéját – a korábbi kormánypárt erről parlamenti frakciójának Facebook-oldalán írt.„Magyar Péter mai sajtótájékoztatója csak egy újabb Facebook-esemény volt. Ezen a sajtótájékoztatón sem tudtunk meg semmi újat” – áll a Fidesz-frakció közleményében.K. Endre kegyelmi kérvényét az akkori igazságügyminiszter nem támogatta, de a köztársasági elnök döntését követően mégis ellenjegyezte. A kormány tagjai a kegyelmi ügyről annak kirobbanásakor, 2024 februárjában értesültek. Felháborodásunkat jól mutatta, hogy a kormány egyetértett az érintettek lemondásával– írják a bejegyzésben. https://www.facebook.com/fideszfrakcio/posts/pfbid02iKHwQmYtWu1H4AsDJhD5LUoo4HHcbvy9R1VRzFfwFUFMSjx7ezoRWRMvmJXXDcG3lMagyar Péter kormányfő kedd reggeli sajtótájékoztatóján mutatta be a kegyelmi ügy igazságügyi minisztériumi iratait. A miniszterelnök által elmondottakból kiderült, hogy a köztársasági elnöki kegyelmet ellenjegyző igazságügyi miniszter, Varga Judit, Magyar volt felesége nemcsak K. Endre, hanem a Hunnia-ügy vádlottainak kegyelmét sem támogatta.Magyar azt is nyilvánosságra hozta, hogy a kegyelmet a szolgálati út megkerülésével került Varga elé ellenjegyzésre, ugyanazon a napon, amelyen Novák Katalin megadta azt. A sajtótájékoztatóról szóló közvetítésünket itt olvashatja vissza: https://hvg.hu/itthon/20260519_magyar-peter-kegyelmi-ugy-dosszie-sajtotajekoztatoNyitókép: A kegyelmi ügy sajtótájékoztatója 2026. május 19-én. (HVG / Cabrera Martin)











