Augusztus 24-én Tomori Pál a lovasaival győzelmet aratott a felvonuló szultáni had előőrsén, majd visszahúzódott Mohács mellé, a király táborához. Szulejmán szultán roppant hada egynapi járóföldre lehetett, II. Lajos király ezért minden nap csatarendbe állította a katonáit, harcra készen várták az ellenséget. Nehéz terepet választott az oszmán vezetés, Eszékről egyenesen Mohácsra tartottak „toronyiránt”, erőiket kénytelenek voltak három részre osztani, lassan haladtak egymást követve. Napra pontosan 500 évvel ezelőtt, 1526. augusztus 29-én végre mozgás támadt a láthatáron: Ibrahim nagyvezír érkezett meg a ruméliai sereggel. Dél már bőven elmúlt, a nagyvezír táborverésre adott parancsot, a magyarok is úgy gondolták, közeledik a sötétség, késő már harcba bocsátkozni.
Nem adtuk harc nélkül – érkezik a könyv a mohácsi csatáról
A 24Extra legfrissebb kiadványaként már előrendelhető a Mohács: Nem adtuk harc nélkül Magyarországot című kötet a BookLab gondozásában, amely a nagyívű cikksorozatunkra alapozva térképekkel, forrásszövegekkel és fotókkal bővítve mutatja be a csata történetét az első török-magyar összecsapásoktól a máig ható következményekig.
Első körben megfutamítottuk a törököt
Tomori azonban meglátta a lehetőséget, miként a csata legfőbb krónikása, a keresztény seregben harcoló Brodarics István kancellár írja: „a csatát semmiképpen el ne halasszák, kisebb a veszély most, mintha másnap az egész haddal kell szembeszállniuk. Semmi kétség, hogy győzni fognak! E szóra a király nyomban megfúvatta a kürtöket, és a harsonazengéssel, dobpergéssel együtt kiáltás, vagy jobban mondva ének szállt fel a mieink ajkán: Jézusnak, Üdvözítőnknek nevét hívták régi szokás szerint.”
