„Visszautasítom Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő lemondásra felszólító közleményének minden mondatát. A nyilatkozatuk nem más, mint annak előkészítése, hogy a Tisza-kormány által felügyelt kormányhivatalnak ne kelljen sem a konkrét, sem a jövőbeni ügyekben felelősséget vállalnia a debreceni üzemek biztonságos és a környezetvédelmi szabályoknak megfelelő működésének garantálásáért” – írja közleményében Papp László debreceni polgármester.
Ennek előzménye, hogy szerdán Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő, a város tiszás képviselői a lemondását követelték, miután a polgármester felszólította a környezetszennyező kínai Semcorpot, hogy hagyja el a várost. Tárkányi szerint Papp és a városvezetés megbukott. „Azzal, hogy élete fő művéről, az egyetlen dologról, amiről önre emlékezni fog az utókor, a debreceni akkumulátorgyárakról ma beismerte mindazt, amit mi és civilek már évek óta mondunk, ön ma megtagadta azt a torzszülöttet, amit önön és körein kívül egyetlen debreceni sem akart a városunkban látni” – írták többek között.
A debreceni polgármester semcorpos nyilatkozatának kontextusa a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal határozata volt, ami azonnali hatállyal felfüggesztette az akkumulátorokhoz szükséges szeparátorfólia gyártását a vállalat debreceni üzemében. A gyár alumíniummal, valamint más fémekkel és félfémekkel is határértéken felüli mértékben szennyezte a környezetét. A talajban mért alumínium a határérték tizenháromezerszerese volt.












