A mohácsi csata „előestéjén” egyházi kincsekből is vertek pénzt, és a végső kétségbeesés jeleként hadba hívták a jobbágyokat – utóbbi szerencsére már nem valósult meg. A királyi had jó okkal választotta Mohácsot táborhelyéül, Pétervárad elvesztése pedig nem róható fel II. Lajosnak. Ezzel és a furán hangzó középkori árstoprendelettel folytatjuk a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából indított cikksorozatunkat.
II. Lajos és környezete 1525–26 fordulóján értesült arról, hogy tavasszal az oszmán szultán nyugati hadjáratra indul. Nem volt nehéz kitalálni, Szulejmán ezúttal már Budára készül, a magyar királyi sereget akarja legyőzni, a szándékosan gerjesztett álhírek tengerében viszont sokáig nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen irányból érkezik. A királyi udvarban lázasan folyt a felkészülés, segélykérő levelek mentek Európa minden szegletébe, a magyarok pedig megkapták a hadba hívó parancsot. Itt hagytuk abba a mohácsi csatát bemutató sorozatunk előző részét, hogy a folytatásban elkísérjük a királyt egészen Mohácsig. Miért éppen Mohács volt a magyar sereg „végállomása”, hogyan próbáltak még több pénzt szerezni a háborúra, miként zajlott a gyülekezés, illetve miért volt olyannyira fontos megvárni az aratást? Miért éppen Eszék felől jött az ellenség? Erről kérdeztük Dr. C. Tóth Norbert történészt, a Magyar Nemzeti Levéltár főlevéltárosát.
