A Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. is közzétette 2025-ös pénzügyi számait. A cég a 2025-ös év után is méretes veszteséget jelentett, akárcsak 2024-ben, és valójában a Mohu minden lényeges üzletága elég rosszul teljesített. A pontos számok szerint a cég 450 milliárd forint körüli árbevétele valamekkora növekedést mutatott, de már az anyagjellegű ráfordítások is magasabbak a forgalomnál – hívják fel a figyelmet a számokra a kritikusok.Vagyis a tevékenység már a bérek kifizetése, az értékcsökkenés és a pénzügyi műveletek (kamatok) elszámolása előtt is veszteséges, 2025-ben végül mínusz 47,8 milliárd forint lett az adózott eredmény, ami nem sok javulást mutat a 2024-es 50,4 milliárd forintos veszteséghez képest.Mindjárt kitérünk az üzletágak szerinti folyamatokra, de ha a nagyképpel kezdünk, a Mol-csoport úgy végzi ezt a nagyon veszteséges tevékenységet, hogy igazán kilátása sincs a veszteségtermelés elkerülésére. Ráadásul közben tőkét ad, beruházásokat hajt végre, vagyis más frontokon is bele kell tolnia pénzt a Mohuba.A cég bízik ugyan abban, hogy egy szabályozott üzletágban is lehet sikeresen működni hosszabb távon (az energetikában erre példa az áram-, illetve a gázszektorban a hálózatos cégek élete), de a hulladékgazdálkodásban még alakítani kell a rendszert, hogy fenntartható legyen. A hazai hulladékos helyzetet mohus forrásokkal és iparági szakemberekkel tekintettük át.A három fő üzletágA Mohu sok mindennel foglalkozik, a számviteli szabályok szerint a saját tevékenységét öt részre bontja, de ebből három olyan van, ami igazán erős társadalmi visszhangot vált ki:a DRS, vagyis a palackvisszaváltós rendszer;az EPR, vagyis a kiterjesztett gyártói felelősség, ez a gyártócégek által a később keletkezett csomagolási és egyéb hulladékért fizetett díj; illetvea lakosságnak nyújtott közszolgáltatás, vagyis a szemét elszállítása és kezelése.Csak a teljesség kedvéért: a maradék üzletágakban az egyéb gazdálkodó szervek kiszolgálása, illetve a köztisztasági feladat van.Ha abból indulunk ki, hogy a rezsicsökkentés miatt a lakossági szemétszállítás díjait 2012-es szinten fagyasztották be, miközben a DRS (palackvisszaváltós rendszer) működtetése olyan drága, hogy esély sincs a térülésre, sőt még a sok érintett cég által szidott gyártói felelősségi rendszer (EPR) is veszteséget hoz a Molnak, akkor tényleg elég kilátástalan pozitív jövőképet felmutatni. A pozitív kivételt az anyaghasznosítás jelenti, ami képes ezeket valamennyire ellensúlyozó bevételeket is termelni. Közben a cég folyamatosan kapja a társadalomtól, a versenytársaktól, a negatív visszajelzéseket, azaz reputációs szempontból sem nevezhető sikernek a sztori.A gyakori kritikák között elő szokott jönni, hogy a téli időjárás miatt nem vitték el idejében a szemetet, hogy hosszú a sor a palackautomatáknál, hogy a Mohu extraprofitot szerez a vissza nem vitt palackokon és hogy Európában nincs még egy ilyen drága EPR. A Mohu pedig próbál tiltakozni és kommunikálni, hogy a közútkezelés nem az ő felelőssége, mit csináljon, ha nem járhatók az utak, a DRS állandóan fejlődik, a vissza nem vitt palackok díja valóban megmarad, de az is a DRS rendszer működtetésére fordítandó, legfeljebb egy kicsi gyógyír a hatalmas üzletági veszteségekre, és az EPR még a magas díjak és a tavalyi újabb díjemelés után is veszteséges, hiszen annyi a potyautas.A két fő célkitűzés és a szertefoszlott álmokHa egy kicsit messzebbről kezdünk, a hazai hulladékkezelés nagy átalakítása és koncesszióba adása sok célt megfogalmazott, de van kettő kiemelkedő is ezek között. Az EU előírásainak megfelelően 2035-re el szeretnénk érni, hogy a hulladékkezelésen belül a lerakási arány 10 százalékig csökkenjen, illetve azt is, hogy az újrahasznosítás aránya elérje a 65 százalékot. A kettő együtt 75 százalék, ebben a modellben a maradék az elégetés vagy ártalmatlanítás, vagyis elsősorban az energiacélú hulladékhasznosítás.Lomtalanítás a főváros XII. kerületében – Fotó: Jászai Csaba / MTI bizományosiAz adatok mindig vita tárgyát képezik: a Mohu szerint évről évre javulnak a számok, de a kisebb hulladékos cégek és egyes szakértők ezt is vitatják. Ami tény, hogy a lerakásnál most 47,4 százaléknál, az újrahasznosításnál pedig 37,4 százaléknál tartunk, vagyis azért a célok még elég messze vannak.A szakemberek szerint a 2035 eleve irreális, és van lehetőség derogáció igénylésére az EU-nál, így inkább 2040-re érdemes lőni. Vannak olyan nagyobb változtatások, amelyek javíthatják a számokat, ilyen volt a DRS bevezetése, vagy ilyen lehet a biohulladék szelektív kezelése, illetve a Százhalombattára megálmodott második hazai hulladékhasznosító erőmű. Ezekből van, ami az újrahasznosítás javításában is segít, így a szelektív bio, más, vagyis az erőmű csak a lerakási arány csökkentésében hozhat ugrást.Ugyanakkor a szakemberek a háttérbeszélgetéseken azt teljesen nyíltan elmondják, hogy valójában az egyre jobb újrahasznosítás elérése egyre nagyobb veszteség, mert a recycling ma még nem üzlet. El kell fogadni, hogyminden előzetes remény ellenére a Mol-csoport csak nagyon kis mértékben képes például a tiszaújvárosi petrolkémiai üzemeiben hazai újrahasznosított anyagokra támaszkodni;a PET-nek például annyira nincs ára, hogy egyáltalán nem éri meg a palackokat anyagában újrahasznosítani;a súlyában és így szállítási költségekben is jelentős üveg gyűjtése pedig szinte teljesen veszteséget jelent.A fő elemeket már elmondtuk a beszámolóból, de nézzük most egyesével, melyik üzletágban mi a probléma!Közszolgáltatás: 2012-es árakonA lakosság ellátása, vagyis a közszolgáltatás 69,4 (2024: 68,4) milliárd forint adózott veszteséget jelentett tavaly. A Mol megörökölt egy olyan rendszert, hogy kis túlzással, ahány település, annyiféle szállítás, illetve díj működik az országban, egyvalami azonban közös: a díjakat a 2012-es szinten befagyasztotta a Fidesz-kormány. Vicces adalék, hogy 1100 literes kukákig a vállalkozások is a közszolgáltatásban maradtak, vagyis a profitorientált cégek is a 2012-es árat fizetik.Azt fontos rögzíteni, hogy nem maga a Mohu gyűjti a szemetet, erre van 60-70 alvállalkozója. A rendszeren biztosan lehet hatékonyságot javítani, az egy műszakos járműhasználat helyett vidéken reális a két műszakos, de ezek az optimalizációk nem fogják eltüntetni a 70 milliárdos mínuszt.DRS: reménytelenül drága a rendszerA DRS 2025-ben 37,8 (2024: 9,3) milliárd forint veszteséget hozott, tavaly már egész évben működött a rendszer, 2024-ben gyakorlatilag még csak fél évig, ez az ágazat egy hatalmas veszteséggyár.Jól hangzik, hogy a gyártók fizetnek palackonként 6,9 forintot a Mohunak és 3 milliárd kezelt palackra vetítve ez 21 milliárd forintot megközelítő bevételt jelent, de ezzel szemben áll a gépek üzemeltetése, karbantartása, a palackok elszállítása, a boltok ösztönzése, a válogatás, a tisztítás, a zacskók kihelyezése, az informatikai megoldások üzemeltetése, ami együttesen 70 milliárd forintos kiadás. Döbbenetes, de igaz, hogya visszaváltó automaták kihelyezése nagy (mintegy 50 milliárd forintos) beruházás volt, de egyetlen évnyi üzemeltetés is ennél többe kerül.A sokat emlegetett, vissza nem váltott palackokra beszedett visszaváltási díj, illetve a haszonanyagok értékesítése némi bevételt jelent, de ez meg sem közelíti a költségeket.Az mindenesetre pozitívum, hogy a 4000 automata kihelyezése után az 50 forintos ösztönzőkkel a palackok visszaváltási aránya 90 százalék körül alakul, mindez környezetterhelési és újrahasznosítási szempontból tényleg jó, csak éppen az alágazat óriási veszteség. A három kinyerhető anyagból egyébként az alumínium önfenntartó, a PET már nem akkora buli, az üvegnek pedig gyakorlatilag nincs értéke.EPR: drága, de nem jövedelmezőAz EPR rendszerben a gyártók nagyon sokat fizetnek, ha éppen fizetnek a termékeik és a csomagolóanyagok hulladékká válásáért, de elég sok a potyautas is. Ez az alág azért legalább csak 1,8 milliárd forintos veszteséget generált, de még ez is mínuszos. Képzeljük el például, hogy a Temu elhoz Magyarországra egy csomó kínai árut, szépen bedobozolja őket. Vajon a gyártók (elvileg rájuk vonatkozik a fizetési kötelezettség) a kínai hátországból majd bejelentkeznek, hogy fizetnének a papírcsomagolás után? Természetesen nem.Egy kicsit persze minden összetettebb a hulladékgazdálkodásban, az egyes üzletágak keverednek, a kommunális hulladékba kerül PET is, gyártói, hasznos csomagolóanyag, így, ha a gyártó fizet a palackért, vagy a csomagolásért, de azt a lakossági közszolgáltatásban viszi el a Mohu, akkor könnyen összekeveredik, hogy hol jelentkezik a bevétel, és hol a kiadás, ezt elvileg a belső hulladékanalízis szűri ki.Papírhulladék-gyűjtő a Mohu esztergomi hulladékudvarában – Fotó: Bodnár Boglárka / MTIMindenesetre a rendszer egyetlen pluszos vonala, az „egyéb”, vagyis vélhetően a cégnek a cégek kiszolgálásán és a haszonanyag-értékesítésen van jövedelme. Ez az „egyéb” pozitív adózott eredmény 2025-ben 61,4 milliárd forint volt.Minden, amiről eddig beszéltünk, az a folyó működtetés vesztesége volt, de emellett a Mol-csoport vállalt egy csomó beruházást is. Úgy hallottuk mohus forrásból, hogy eddig 82 milliárd forint volt a Mohu összes beruházása.Ez legnagyobbrészt az automatatelepítés volt, de persze vannak kisebb tételek is (edények, kukák, járművek), ráadásul a cég működéséhez jelentős forgótőkét is kell biztosítani, ha a beruházást, a pénzügyi segítséget és a működési veszteséget összeadjuk, akkor a Molnak úgy 200 milliárd forintba fáj eddig ez az egész.FelülvizsgálatMiért ragaszkodik akkor a Mol ennyire ehhez az üzlethez? Egyáltalán nem biztos, hogy annyira ragaszkodik. A Tisza Párt mindenesetre már bejelentette, hogy felül szeretné vizsgálni a 35 éves koncessziót, és mindez – forrásaink szerint – annyira a Molnak sincs ellenére.A Mohu mint gazdálkodó szerv szempontjából ugyanis az semmiképpen sem jó hír, hogy az újrahasznosítás drágább, mint a lerakás, vagyis minél sikeresebb a cég az EU-s arányok elérésében, az annál többe kerül.De akkor mi lesz ennek a hatalmas veszteségtermelésnek a sorsa a jövőben? A koncesszió nagyon misztikus, de mint hallottuk, valójában elég egyszerűen felmondhatják a felek (vagyis az állam, illetve a Mol-csoport) a szerződést. A terület Gajdos Lászlóhoz tartozik, vagyis az élő környezetért felelős miniszterhez, de a felek még nem tárgyalnak a jövőről.Az biztos, hogy a teljesen fragmentált, minden elemében különböző lakossági szemétgyűjtés helyett indokolt lenne valami egységesítés és a 2012-es díjak az azóta bekövetkezett infláció tükrében is korrekcióra szorulnak. Még akkor is, ha valószínűleg nem is népszerű, ha az egy-két ezer forintos havi díjakat hirtelen megemelik.Az uniós célok adottak, azokhoz továbbra is közelítenie kellene Magyarországnak, de a szolgáltatási minőség és a költségszint két erős szempontja között valamilyen fenntartható modellt kell kialakítani, mert az eléggé irreális, hogy egy magáncég évekig berendezkedjen az évi 50 milliárd forintos mínuszra.Ki a probléma, ki a megoldás?A Mol meggyőződése, hogy ő tud nagy rendszereket tervezni, működtetni, szabályozott iparágban dolgozni, tudja vállalni azt is, hogy nem népszerű. A Mol üzletet is lát ebben, de csak hosszú távon. Vagyis szerinte ő a megoldás része lehetne, de a hulladékipari kritikusai rendre inkább a probléma részének tekintik a céget, és azt mondják, hogy drága a vízfej, és hiányzik a szakértelem.A Mohu továbbra is azt vallja, hogy van értelme országos rendszert működtetni, de azt persze joggal kérdezheti meg az állam, a Mol-részvényes, vagy bárki más, hogy mégis mivel kalkulált a csoport eredetileg, amikor üzletet látott a hulladékban a többé-kevésbé azért ismert paraméterrendszerben.Javítani természetesen még nagyon sok mindent lehetne Magyarországon. Fontos a szemléletformálás, a pozitív ösztönzés és akár a bírság is, vagy az, hogy a szolgáltatónak legyen joga nem elszállítani a rosszul szelektált szemetet. Nyugaton vannak olyan rendszerek, ahol a lakosságot úgy motiválják (bár eleve sokkal környezettudatosabbak az emberek), hogy az általános szemét elszállítása méregdrága, vagyis anyagilag is jól jár, aki előzetesen jól szelektált.A következő nagy projekt a szelektív biohulladék-válogatás lehet, 2031-re elkészülhet a már említett százhalombattai HUHA 2 hulladékégető, lehet javítani a válogatók számán, automatizáltságán, de azért valami átfogót is ki kellene találni.Jelen paraméterek mellett ugyanis az országos rendszer nem fenntartható, de az EU-s célok szempontjából az sem kecsegtetne túl sok jóval, ha megint állami holding próbálkozna, vagy egyszerűen visszakapnák a feladatot az önkormányzatok.