Vita alakult ki azon, hogy vajon a hulladékkoncesszió részét képezi-e az a használt sütőolaj, amiben rántott hús is sült az éttermekben. A Mohu szerint minden megy tovább a régiben, de az egyik legrégebbi erre szakosodott cég, a Biofilter Zrt. szerint ez a fajta olaj kikerül a koncesszió alól. Utóbbi érveit több minisztérium és a Nébih állásfoglalása is megerősíti. Az éttermek pedig kétszer is meggondolják, hogy mit mondjanak arról, mit sütöttek az olajban, és hogy kivel szerződjenek, mert vagy a hulladékgazdálkodási hivatallal, vagy a Nébihhel gyűlhet meg a bajuk.
Hetek óta várja, hogy elvigyék használt sütőolajos hordóit egy Budapest távolabbi vonzáskörzetében fekvő étterem, de egyelőre hiába. Az ügyvezető szerint előtte hetente vitték el, de amióta a Mohu Mol Hulladégkazdálkodási Zrt. és a Biofilter Környezetvédelmi Zrt. között vita alakult ki arról, hogy melyik fajta olajat kinek van jogosultsága elszállítani, az olaj a nyakukon maradt.A Mohu ugyanis június 1-vel nem újította meg az alvállalkozói szerződést a korábban az ilyen olaj nagy részét elszállító Biofilterrel, de az általa térségenként kijelölt új szállító nem jelent meg elvinni a megtelt edényeket, és nem válaszol a cég megkeresésére sem. Szerencsére vettünk plusz hordót, így még nem vagyunk bajban – mondta az ügyvezető, aki szerint négy hatvan literes hordónyi olaj gyűlt össze náluk, és most azon gondolkodnak, hogy ha napokon belül nem jönnek érte mégis inkább a Biofilterrel szerződnek, kihagyva a Mohut.A probléma nem egyedi, tudomásunk szerint több étterem, illetve az ágazat nagyobb szereplője közül is vannak érintettek.








