Miután a szerdai Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén tett javaslatát elfogadta a tagság, a kormány is lépett az ügyben, és kezdeményezte a Mohu-koncesszió felülvizsgálatát – erről is beszélt szombati videójában Györfi Mihály, Szolnok polgármestere, aki szerint ki kell állniuk az önkormányzati vagyon védelméért.

Györfi Hernádi Zsoltnak, a Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatójának is üzent, kávéval a kezében, egy Mol-kúttal a háttérben hívta kávézni, majd hozzátette:

Addig is javaslom, kérjen tanácsot Balásy Gyulától, hogyan kell a népen élősködő céget felajánlani az állam javára

– utalt a polgármester a Lounge cégcsoport tulajdonosának emlékezetes jelenetsorára.

A videóra lapunkhoz eljuttatott közleményben reagált vasárnap a Mohu, amelyben azt írják: visszautasítják a polgármester állításait, „a valótlanságokkal és a hamis állításokkal szembeni igazságunknak” pedog jogi úton szereznek érvényt. Emellett a polgármester lehetséges motivációról is feltevésekbe bocsátkoznak: