Bíró Ferenc szerint az akkori igazságügyi miniszter azért hívatta be az IH Országos Kórházi Főigazgatóságnál tartott helyszíni szemléje után, hogy felszólítsa: ne tartsanak helyszíni szemléket. Tuzson szerint erről nem volt szó.

Minisztersége idején valóban sor került irodájában egy hármas találkozóra Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel, valamint Bíró Ferenccel, az Integritás Hatóság (IH) elnökével – erősítette meg Bíró Ferenc DE! Akcióközösségnek adott vasárnapi interjújának egyik fontos állítását Tuzson Bence, volt igazságügyi miniszter, jelenlegi fideszes országgyűlési képviselő a 444 kérdésére hétfőn, miután az IH elnöke arról beszélt, a két miniszter részéről határozott kéréseket kapott arra vonatkozóan, hogyan működjön az IH. Ez utóbbit azonban tagadta a volt tárcavezető.Bíró Ferenc elmondása szerint Tuzson Bence azután hívta irodájába, hogy az IH 2024. márciusban az Országos Kórházi Főigazgatóságnál tartott helyszíni szemlét. Az irodában pedig egyrészt arra kérte a miniszter, hogy a hatóság a továbbiakban ne végezzen ilyen szemléket, másrészt közölték vele, hogy a kormány azt várja tőle, hogy az Európai Unió felé igazolja a magyar kormánytól az uniós források lehívásához előírt mérföldkövek teljesülését. Bíró az interjúban hozzátette: kijelentéseit akár bíróság előtt is vállalja. https://hvg.hu/itthon/20260607_biro-ferenc-integracios-hatosag-de-akciokozosseg-interjuTuzson Bence szerint ilyesmiről nem volt szó, pusztán az IH hatásköréről beszélgettek, illetve arról, hogy Bíró Ferenc milyen módon szeretné bővíteni ezt a hatáskört. A fideszes képviselő szerint például vizsgálati helyett komolyabb, nyomozási hatáskört szorgalmazott, valamint a hatóság elnökeként saját magának is mentelmi jogot szeretett volna elérni – amiket ő és minisztertársa a kormány részéről nem támogattak. Tuzson azt is elmondta, ez egy egyszerű beszélgetés volt, amiről semmilyen feljegyzés nem készült, és ami az ellentétes álláspontok dacára végig jó hangulatban, szigorúan szakmai alapon folyt.Nyitókép: HVG / Fazekas István