Biró Ferenc koncepciós, politikai indíttatású eljárásnak tartja az ellene kedden bejelentett vádemelést, és úgy állítja be a történetet, mintha arra valószínűleg a vasárnap adott interjúja miatt kerülne sor éppen most.

Biró az Integritás Hatóság elnökeként vasárnap este adott egy hosszú interjút, melyben azt állította, hogy a Fidesz-kormány megpróbálta ellehetetleníteni a működését, mert azt látták, hogy ő tényleg ki akarja vizsgálni a korrupciós ügyeket. Biró szerint ezzel függ össze az a 2024-ben indított nyomozás is, melyben egy alkaommal Biró otthonát is TEK-esek szállták meg, és szerinte a családját is megfélemlítették.

Biró akár azért is időzíthette így a megszólalását, mert sejthette, hogy néhány napon belül az ügyészség nyilvánosság elé lép az ellene szóló vádirattal, és ennek akart elévágni. A Központi Nyomozó Főügyészség mindenesetre kedden éppen ezt tette, közölve, hogy szerintük Biró az általa elkövetett „bűncselekményekkel 140 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott az Integritás Hatóságnak”.

Biró ferenc, az Integritás Hatóság elnöke.

Fotó: