„Amit én mondtam, azt mind vállalom. Az ügyészség hivatalból üldözi a bűnt, amennyiben tudomást szerez egy bűncselekményről, megindítja a nyomozást” – mondta.

Biró Ferenc, az Integritás Hatóság (IH) elnöke korábban azt mondta egy interjújában, hogy az előző kormányzati ciklusban Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter le akart állítani egyes vizsgálatokat. Birót 2024 márciusában behívták az Igazságügyi Minisztériumba egy megbeszélésre azt követően, hogy az IH helyszíni szemlét tartott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) központjában. Biró azt állítja, hogy a két miniszter arra kérte, ilyen vizsgálatokat ne csináljon.A két korábbi miniszter tagadja, hogy erről szólt volna a találkozó, ám azt Tuzson elismerte, hogy egyeztettek hármasban, de más témában. https://hvg.hu/itthon/20260608_tuzson-bence-jo-hangulat-szakmai-beszelgetes-behiv-miniszter-integritas-hatosag-elnok-biro-ferenc„Amit én mondtam, azt mind vállalom. Az ügyészség hivatalból üldözi a bűnt, amennyiben tudomást szerez egy bűncselekményről, megindítja a nyomozást” – mondta Biró a 24.hu-nak arra a kérdésre, hogy az általa említett politikai nyomásgyakorlással kapcsolatban tervez-e feljelentést tenni. https://hvg.hu/itthon/20260607_biro-ferenc-integracios-hatosag-de-akciokozosseg-interju