Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke részletesen beszélt a De! Akcióközösség vasárnap esti videóinterjújában arról, hogy hogyan gyakoroltak rá nyomást az Orbán-kormány alatt, amikor azt látták, hogy a hivatala valóban ellenőrizni próbálja azt, hogy mire költötték az uniós forrásokat Magyarországon.
A csaknem másfél órás beszélgetést a 444.hu szemlézte, amely során Bíró többek közt azt mondta, hogy az előző politikai rendszer szereplői durván akadályozni próbálták a Hatóság korrupcióellenes munkáját, és szerinte ezért indították ellene a jelenleg is zajló rendőri eljárást.
2024. márciusában velem effektív közölte, az akkor regnáló igazságügyi miniszter (aki Tuzson Bence volt ekkor – a szerk.) az európai ügyekért felelős miniszterrel karöltve, hogy ne végezzem a dolgozmat
– állította Bíró az interjú legelején, aki az elmúlt 16 évről azt mondta, hogy az konzervatív becslés szerint 60 ezer milliárd forintjába került az adófizetőknek.
Az Integritás Hatóság elnöke elleni eljárásról a 24.hu is többször beszámolt: az ügyészség vádemelésre készül, állításuk szerint Biró az Integritás Hatóság elnökeként a sajátja mellett béreltetett egy másik felső kategóriás hivatali autót is, amit átengedett a feleségének, amivel hivatali visszaélést követett el. A nyomozók gyanúja szerint hűtlen kezelést is elkövetett tanácsadói szerződésekkel és egy családi ismerős foglalkoztatása révén.













