„Valóban volt egy hármas találkozó az igazságügyi miniszter irodájában, amin Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke, valamint Bóka János és Tuzson Bence miniszterek vettek részt. Ezt a találkozót valóban én kezdeményeztem, és az én irodámban tartottuk, viszont nem berendeltük, és olyan sem történt, hogy mi beleszóltunk volna abba, hogyan működjön a hatóság” – mondta a 444-nek Tuzson hétfő délelőtt. A volt igazságügyi minisztert azután kérdeztük, hogy egy vasárnap esti interjúban Biró azt mondta: 2024 márciusában behívták az Igazságügyi Minisztériumba.

Tuzson Bence

Fotó:

Németh Dániel/444

Biró elmondása szerint ez nem sokkal azután történt, hogy egyrészt neki volt javaslata, hogyan kellene bővíteni a hatékonyabb eljárások érdekében az Integritás Hatóság jogköreit, másrészt a munkatársai egy gyanús ügyben helyszíni szemlét tartottak az Országos Kórházi Főigazgatóság központjában. A találkozón, amely során a miniszteri tárgyalóasztalon katonai technológiát alkalmazó, lehallgatás elleni, működő készülékeket látott, Tuzson mellett Bóka János akkori uniós ügyekért felelős miniszter vett még részt. Az IH elnöke szerint mindkét miniszter arról beszélt: tőle azt várják, hogy igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését, emellett határozottan kérték, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket.