Egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett az elmúlt két napban Biró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke és Tuzson Bence volt igazságügyi miniszter egy 2024. márciusi egyeztetésről, amin kettejük mellett Bóka János EU-ügyi miniszter vett részt.
Biró egy vasárnapi nyilatkozata szerint behívták az Igazságügyi Minisztériumba nem sokkal azután, hogy egyrészt volt javaslata, hogyan kellene bővíteni a hatékonyabb eljárások érdekében az Integritás Hatóság jogköreit, másrészt a munkatársai egy gyanús ügyben helyszíni szemlét tartottak az Országos Kórházi Főigazgatóság központjában. Az IH elnöke szerint mindkét miniszter arról beszélt: tőle azt várják, hogy igazolja Brüsszel felé az uniós források lehívásához szükséges magyar mérföldkövek teljesülését, emellett határozottan kérték, hogy a hatóság ne tartson helyszíni szemléket.
Fotó:
Németh Dániel/444
Tuzson a 444 kérdésére elismerte, hogy volt ilyen egyeztetés, „viszont nem berendeltük, és olyan sem történt, hogy mi beleszóltunk volna abba, hogyan működjön a hatóság”. A volt miniszter azt mondta, a megbeszélés „a hatáskörökről szólt, annak az intézménynek a hatásköréről, amit ő vezet, illetve az ő igényeiről, hogy hogyan szeretné megváltoztatni ennek az intézménynek a hatásköreit”, elmondása szerint egy három pontból álló javaslatcsomaggal állt elő Biró.
