Az újságírás költséges dolog. A közönség azonban nem szeret fizetni az információkért, sőt egyenesen elvárná, hogy az újságírók ingyen lássák el hírekkel. Etikai szempontból ugyanakkor olyan szigorral ítéli meg a sajtó teljesítményét, mint az iskoláét vagy a templomét – írja Walter Lippmann újságíró 1922-ben az amerikai közvéleményt vizsgáló, azóta is sokat idézett könyvében, a Public Opinionban.
Bő száz évvel később ez jellemzi a magyar sajtó helyzetét is. A Reuters Institute tavalyi jelentése szerint hazánkban mindössze a közönség 8 százaléka fizet elő az online hírekre, és csupán az emberek 22 százaléka bízik a médiában. A magyar közönség szigorú ítélete azonban nem méltányos: a hazai politikai újságírók nincsenek könnyű helyzetben. Egyszerre sújtják őket a médiát világszerte meghatározó piaci és technológiai kényszerek és a kelet-európai térségben különösen gyakori politikai nyomásgyakorlási kísérletek. A tavaszi országgyűlési választás eredménye mégis azt mutatja, hogy a szakma különösen makacs képviselői sikerrel dacoltak a mostoha körülményekkel, és hatékonyan végezték munkájukat. A független újságírók kulcsszerepet játszottak az Orbán-kormányok hatalmi és pénzügyi visszaéléseinek feltárásában, és hozzásegítették a választókat ahhoz, hogy tájékozott és bölcs döntést hozzanak – bizonyítva, hogy ma is szükség van az újságírás klasszikus értékeire.
