A kegyelmi kérvénnyel kapcsolatos döntés – mint egy régi felségjog mai megnyilvánulása – a köztársasági elnök diszkrecionális jogkörébe tartozik. Véleményem szerint a diszkrecionális jelleggel nem fér össze a nyilvános indokolás előírása, ezért azt nem tartom helyénvalónak

– írja Facebook-bejegyzésében a Vidéki prókátor, azaz Fülöp Botond ügyvéd, aki a kegyelmi ügy kirobbantója volt.

A jogász Magyar Péter tegnapi sajtótájékoztatójára utalt, amelyen elhangzott, hogy a Tisza-kormány át fogja alakítani a kegyelmi jog gyakorlásának rendszerét. Ennek részleteiről szólva említette a kormányfő, hogy a jövőben kötelezővé tennék, hogy a mindenkori államfőnek indokolnia kellene a kegyelmi döntéseit.

A Vidéki prókátor szerint vissza kell állítani a kegyelmi döntések igazságügyi miniszter általi ellenjegyzését, „mert nem lehet a politikai értelemben felelőtlen államfőnek egyetlen olyan döntése sem, melyért senki nem vállalja a politikai felelősséget. Márpedig, jelenleg ez a helyzet, ami alkotmányjogi szempontból teljességgel abszurdnak tekinthető”.

Magyar Péter a sajtótájékoztatón utalást tett arra, hogy a nyilvánosságra kerülő iratokból ki fog derülni a kegyelmi kérvényt benyújtó ügyvéd személye.