„Régen jöttünk-mentünk, buliztunk, táncoltunk. Ma ez már elképzelhetetlen, mert nincs kivel” – mi változott meg az idősotthonokban?
Az elmúlt évtizedekben teljesen átalakult a benti élet – meséli lapunknak a Kamaraerdei Úti Idősek Otthona egyik legrégebbi lakója, aki 18 éve költözött az intézménybe. Hogyan és miért változott meg az utóbbi évtizedekben az idősotthonok funkciója, miért tűntek el a kötögető nénik és sakkozó bácsik, és milyen most a bentlakás? Édes öregem című cikksorozatunkban az időseket és hozzátartozóikat érintő kihívásokat, az intézményrendszereink működését és a terület krízisét vizsgáljuk szakértők, gondozók, intézményi dolgozók, ellátottak és családtagok megszólaltatásával. Ebben a részben két otthonba látogattunk el, hogy a vezetőket és a lakókat kérdezzük, a terület jövőjéről pedig dr. Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkárt kérdeztük.
Az első dolog, ami a Kamaraerdei Idősotthonban feltűnik, a szűnni nem akaró madárcsicsergés. Az otthon egy külön kapun megközelíthető épületkomplexum, a bejáraton kívül minden oldalról fák veszik körül. A kapun belül egy 7,5 hektáros park található, abban sorakozik a három gondozási egység. Van egy kis tó is, tavasszal, ottjártunkkor épp visszatérő vendég volt benne egy szürke gém.
