Reggel inkább nem iszik egy pohár vizet, hogy kibírja a munkába vezető utat. Délután kihagyja a kávét, mert tudja, hogy utána sűrűbben kell mosdóba mennie. Este pedig már csak apró kortyokat mer inni, nehogy éjszaka többször felébredjen. Sokan ismerik ezeket a helyzeteket, amelyek annyira megszokottá válnak, hogy egy idő után már fel sem tűnik: a napirend nem a szomjúsághoz vagy a szervezet igényeihez igazodik, hanem ahhoz, hogy mikor lesz legközelebb mosdó a közelben.
Elsőre logikus megoldásnak tűnik. Ha kevesebb folyadék kerül a szervezetbe, ritkábban kell vécére menni – legalábbis ezt gondolnánk. A valóság azonban ennél jóval összetettebb.
A gyakori vizelési inger miatt csökkentett folyadékbevitel ugyanis nem a panasz okát kezeli, hanem egy újabb alkalmazkodásra kényszeríti az embert. Vagyis nem a probléma lesz kisebb, hanem az élet kezd el egyre jobban beszűkülni körülötte.
Szeptemberben ez különösen ismerős helyzet lehet. Újraindulnak a hosszú munkanapok, a reggeli dugók, a zsúfolt tömegközlekedés, a többórás értekezletek, az iskolakezdéssel járó szervezés. Ilyenkor sokan tudatosan úgy osztják be a folyadékfogyasztásukat, hogy „kényelmesebb” legyen a nap.
Csakhogy ennek ára van. A kevés folyadék nemcsak szomjúságot okozhat: fáradtabbnak érezhetjük magunkat, romolhat a koncentráció, fejfájás jelentkezhet, miközben a szervezet éppen azt az utánpótlást nem kapja meg, amelyre szüksége lenne. Az ember pedig könnyen belecsúszik egy furcsa spirálba: egyre több mindent kezd el kerülni azért, hogy ne kelljen mosdót keresnie.
