„Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, Berend T. Iván történész, a magyar, amerikai, brit, osztrák, európai, csehszlovák és bolgár tudományos akadémia tagja, Kossuth-díjas egyetemi tanár 2026. augusztus 30. napján los angelesi otthonában elhunyt” – így jelentette be a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökének halálát felesége, Radics Katalin Berend Substack-oldalán.

Berend T. Iván

Forrás:

Berend T. Iván 14 évesen, 1944-ben a dachaui koncentrációs táborba került, ahonnan az amerikai csapatok szabadították ki 1945 áprilisában. Középiskolai tanulmányait 1941 és 1949 között a Pesti Izraelita Hitközség Gimnáziumban végezte. 1949-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Magyar Közgazdasági Egyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem szakán. 1953-ban szerzett történész diplomát. 1957-ben szerzett egyetemi doktori címet közgazdaságtanból. Diplomájának megszerzése után a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem gazdaságtörténeti tanszékének tanársegéde lett. 1960-ban docensi, majd 1964-ben egyetemi tanári kinevezést kapott. 1967-ben vette át a tanszék vezetését. 1973-ban az egyetem rektorává választották, amely tisztségét 1979-ig viselte. A gazdaságtörténeti tanszéket 1986-ig vezette. 1990-ben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem történelem tanszékének professzora lett. 1991-ben végleg távozott a Közgazdaságtudományi Egyetemről. 1993-ban a UCLA Európai és Orosz Tanulmányok Központjának igazgatójává nevezték ki, amely posztot 2005-ig töltötte be. Az 1970-es és 1980-as években többször volt vendégprofesszor az Amerikai Egyesült Államokban.