Életének 88. évében, hosszú betegség után elhunyt Szelényi Iván Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja – közölte a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet. Szelényi a TÁRKI Zrt. igazgatósági tagja volt. A gyászjelentésben azt írták:

Büszkék vagyunk rá, hogy hazatérése után, élete záró szakaszában körünkben tudhattuk.

Szelényi Iván a város- és településszociológia, a társadalmi egyenlőtlenségek, valamint a kapitalizmus és a szocializmus szerkezeti problémáinak nemzetközileg elismert kutatója volt.

1974-ben a Konrád Györggyel közösen írt Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című mű kéziratának külföldre juttatása miatt letartóztatták, majd 1975-ben kiutasították Magyarországról. Előbb Angliában, később Ausztráliában és az Egyesült Államokban tanított. Az adelaide-i Flinders Egyetemen szociológiai tanszéket alapított, majd a Wisconsini Egyetemen, a New York-i Városi Egyetemen és a Kaliforniai Egyetemen dolgozott. Utóbbi intézményben tizenegy évig volt tanszékvezető, 1999-ben pedig a Yale Egyetem szociológiai tanszékének élére került. Pályájának erről az időszakáról korábban a 24.hu kétrészes nagyinterjújában is részletesen beszámolt.

A Yale szociológiai és politikatudományi tanszékének William Graham Sumner professzor emeritusa, a New York University Abu Dhabi társadalomtudományi karának alapító dékánja és Max Weber professzor emeritusa volt. Tagja volt az American Academy of Arts and Sciencesnek, korábban vezette a Magyar Szociológiai Társaságot, és az Amerikai Szociológiai Társaság alelnökeként is dolgozott. Öt egyetem avatta díszdoktorává, 2008-ban Budapest díszpolgára lett