A Duna Aszfalt Zrt. két konkrét lépéssel támogatja a Paksi Atomerőmű biztonságos hűtővízellátását és az esetleges kritikus helyzetekre való felkészülést – közölte a Szijj László tulajdonában álló építkezési cég a 24.hu-val.
A Duna Aszfaltot és más magyar nagyvállalatokat azután kerestük meg, hogy Magyar Péter csütörtökön, az atomerőműnél tervezett állami beruházásokról tartott kormányzati tájékoztatón arról beszélt: felháborítónak tartja, hogy egy osztrák cég, a Strabag előbb tesz ingyenes felajánlást a Duna kritikus vízszintjének emelését szolgáló munkálatokhoz, mint „a NER oligarchái”, köztük Mészáros Lőrinc, Garancsi István vagy Szijj László.
A kormány 6 milliárd forintból úgynevezett fennéküszöb építését rendelte el Paks és Dunaszentbenedek között a Duna vízszintjének emelése érdekében. Előkészítettek két darab 80 méteres bárkát is, amelyek elsüllyesztésével szintén be tudnak avatkozni, ha a vízszint csökkenése ezt szükségessé teszi.
A Duna Aszfalt azt válaszolta a rendkívüli paksi beruházásokhoz való hozzájárulásukról lapunknak, hogy
a kormányzattal egyeztetve szerdán a mohácsi Duna-híd építésénél jelenleg nélkülözhető uszály útnak indult, és sikeresen megérkezett Paksra. Tegnap egy második uszály is útnak indult a mohácsi munkaterületünkről, és a mai napon szintén odaért. Bízunk benne, hogy új feladatukban ugyanolyan professzionálisan teljesítenek majd, mint Magyarország 21., egyben legdélebbi Duna-hídjának építésénél.








