A dietetikusok régóta állítják, hogy a növényi alapú étrend kifejezetten előnyös lehet azok számára, akik javítani szeretnének egészségi állapotukon, most pedig egy valós étkezési szokásokon alapuló tanulmányból kiderült, miért lehet ez így – írja a Science Alert.

A tanulmány 200 egészséges embert követett nyomon a görögországi Thesszalonikiből, akik évente összesen 180-200 napig tartózkodtak a hústól, a haltól, a tejtermékektől és a tojástól – tehát lényegében vegán étrendet követtek az ortodox kereszténységhez kapcsolódó vallási gyakorlat részeként. A tudósok szempontjából ez a vallási hagyomány egy rendkívül ideális tesztkörnyezetet teremtett annak megfigyelésére, hogy a génaktivitás hogyan változik, étrendtől függően.

A Nature Communications szaklapban megjelent vizsgálat vezetői ezért egy 211 fős összehasonlító csoportot is toboroztak, ugyanazon területről származó résztvevőkkel, akik nem tartják be ezeket az étrendi korlátozásokat.

A kutatók arra jutottak, hogy a diéta következtében a test kémiai összetételében számos fontos változás állt be viszonylag rövid idő alatt, így már néhány hétnyi hús- és tejtermék-fogyasztás csökkentése is nagy változást hozhat.

A tanulmány kimutatta, hogy a böjtöt gyakorló résztvevők, akiknél egy bizonyos génvariáns is jelen volt, amely az FGF21 metabolikus hormon fehérje szintjét módosítja, olyan fiziológiai jeleket mutattak, amelyek a szakértők szerint összefüggésben lehetnek a fehér zsírszövetek barnulásával, ami lényegében annyit tesz, hogy ezeket a szervezet könnyebben égette el hőtermelés céljából.