Az Integritás Hatóság (IH) elindítja a közbeszerzésekből bizonyos bűncselekmények miatt kizárt gazdasági szereplők nyilvántartását.

Az IH közleménye szerint a nyilvános adatbázis működtetésének elsődleges célja annak biztosítása, hogy a közbeszerzési eljárásokban ne vehessen részt olyan gazdasági szereplő, amellyel (vagy amelynek vezető tisztségviselőjével, felügyelőbizottsági tagjával, cégvezetőjével, tényleges tulajdonosával) szemben a közbeszerzési törvényben meghatározott bűncselekmények miatt jogerős bírósági határozat született, illetve amellyel kapcsolatban az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvény a nyilvántartásba vételt előírja.

Mint írták, jogilag pontosan meghatározott érintetti körről van tehát szó, a nyilvánossá tétel nem a megbélyegzést, hanem elsősorban a további visszaélések megelőzését, valamint a közbeszerzések tisztaságának megteremtését szolgálja.

Az IH közölte, hogy az uniós támogatások újraindításához nélkülözhetetlen intézkedés a visszaélések kiszűrése mellett lehetőséget nyújt az öntisztázásra is: akik igazolják, hogy a kizáráshoz alapot adó körülményeket felszámolták és a megbízhatóságukat helyreállították, azok töröltethetik magukat a nyilvántartásból.