„Ki tudja, meddig élünk, nem akarunk halálunkig pereskedni” – minden idősotthonban vannak problémák, de hogy kerüljük el a bíróságot?
Rengeteg az idősotthonokkal kapcsolatos rémtörténet. Tisztességtelen feltételek, illegális otthonok, kirúgott lakók, hirtelen megváltoztatott szerződések – cikksorozatunk indítása óta mi is számos ilyen esetről hallottunk. Hogy kerüljük el, hogy velünk vagy szerettünkkel is ilyesmi történjen? Hová kell fordulni a panaszokkal? És miért nehéz az intézmények helyzete is? Édes öregem című cikksorozatunkban az időseket és hozzátartozóikat érintő kihívásokat, az intézményrendszereink működését és a terület krízisét vizsgáljuk szakértők, gondozók, intézményi dolgozók, ellátottak és családtagok megszólaltatásával. Ebben a részben érintettek mesélnek olyan esetekről, amikor az idősotthonnal kötött megállapodásokból bírósági ügy lett, és szakértőket kérdezünk, hogy lehet az ilyesmit elkerülni.
Négy nap, 3,6 millió forint. Ha számokban akarjuk összefoglalni Anna nagymamájának tartózkodását egy budapesti agglomerációban található magánidősotthonban, így festene a kimutatás egyik sora.
2024 októberében ugyanis, amikor lejárt az egyhónapos próbaidő, Anna (akinek nevét kérésükre megváltoztattuk) családja 3,6 millió forint egyszeri támogatási díjat fizetett be, hogy a nagymama az otthonban maradhasson, s a korábbi szerződése „élethosszig tartó” elhelyezést biztosító konstrukcióvá alakuljon. Anna nagymamája ekkor éppen kórházi kezelés alatt állt. Október 7-én költözött vissza az otthonba, ahol aztán október 11-én elhunyt.
