A közösségi oldalak 14 éves kor előtti használata ronthatja a gyerekek írás- és számolási készségét, és ezzel összefüggésben az iskolai osztályzataikat is – állítja a bresciai tudományegyetem és a társadalomkutató intézet Nature folyóiratban publikált felmérése, amit az MTI szemlézett.Az írásbeli és számolási kompetencia szintjét a korai (a 14 év alatti) és késői (a 14 év feletti) közösségimédia-használók körében mérték fel, a kutatás több mint 5200, 7 és 16 év közötti észak-olaszországi iskolás bevonásával készült. A Gizmodo cikke szerint a legnagyobb hátrány azoknál a diákoknál mutatkozott, akik már 11–12 évesen, vagyis a 6. osztályban saját közösségimédia-fiókot használtak, az ő matematikai és olvasási eredményeik négy évvel később nagyjából fél tanévnyi lemaradásnak feleltek meg, és náluk nagyobb volt az évfolyamismétlés valószínűsége is. A kutatás nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy a gyengébb eredmények mögött a közösségi médiában elérhető tartalmak állnak-e, vagy egyszerűen az, hogy a platformokon töltött idő a tanulástól veszi el az időt.A kutatócsoport a pontosabb irányelvek bevezetését szorgalmazza, és a digitális eszközök használatának megtanítását az oktatási intézményekben nemcsak a gyerekeknek, hanem a pedagógusoknak és a szülőknek is. Olaszországban egyébként a törvények 14 év felett engedik a gyerekeknek, hogy önállóan, szülői engedély nélkül használják a közösségi médiát. A kamaszok majdnem fele hajnalban is a közösségi médiát görgetiEgy új kutatás szerint éjfél és hajnali 4 óra között is használják a közösségi médiát a fiatalok, ez pedig több okból is növeli a különböző mentális problémák kockázatát.