Létezik nagyobb horror, mint ha az identitását akarjak kiszakítani az emberből?Az elsőfilmes ausztrál rendező, Adrian Chiarella pontosan tudja, hogy egy horrorfilm akkor tud igazán izgalmassá válni, ha a benne megjelenő borzalmaknak jelentésük is van: ha a félelmetes, gyilkos szörnyek nem a semmiből odapottyant természetfeletti lények, akik néha előugranak a bokorból, hanem emberi félelmeket, a társadalomban jelenlévő problémákat vagy más ismerős jelenségeket jelképeznek. Így szólt már az első zombifilm is a plázák népéről, így szól rengeteg horror – köztük minden idők egyik legjobbja, a 2006-os francia A betolakodó – az anyaságról vagy az anyává válással kapcsolatos félelmekről. És ezért volt izgalmas Chiarella első filmjének, a Sundance-en bemutatott A Léviták könyvének már az alapgondolata is: ez a horror olyan fiatal meleg srácokról szól, akiket át akarnak fordítani heteroszexuálissá.Az erre a hazug és lehetetlen célra szakosodott, ezernyi életet tönkretevő, rengeteg öngyilkossághoz hozzájáruló (sokszor vallási alapú) átnevelő táborokról nem kevés film szól – a leghíresebbek talán az Eltörölt fiú című Nicole Kidman-film vagy a Cameron Post rossz nevelése –, de ezek többnyire drámák, sőt még vígjáték is van köztük (Mentsd meg a pom-pom lányt!), de tökéletesen indokolt és érthető, miért is akar valaki horrorban beszélni ugyanerről a kérdésről. Hiszen az alapvető énkép eltörlése nem egyszerűen csak szomorú dolog, de halálosan rémisztő és félelmetes is. Az identitás és az „én” gyakorlatilag felcserélhető szavak: ha tehát az identitást erővel megszüntetik, az könnyen értelmezhető az egyén életének erőszakos elvételeként is. Egyének életének erőszakos elvételében pedig meglehetősen nagy relevanciája van a horror műfajának.A Léviták könyve cím Mózes harmadik könyvére utal a Bibliából, amelynek két passzusára örömmel hivatkoznak a saját beteges meleggyűlöletüknek vallási indoklást keresni próbáló fanatikusok: itt rendelkezik a Biblia arról, hogy a férfiakkal szexuális viszonyt folytató férfiaknak ugyanúgy halállal kell lakolniuk, ahogy szintén e könyv szerint halálbüntetés jár a házasságtörőknek, a szombatot nem tartóknak, az idegen isteneknek áldozóknak, de még az öklelős ökör gazdájának is, ha előzőleg már felhívták a figyelmét a problémára. Ám a meleggyűlölők utóbbi eseteket már jóval ritkábban teszik érvkészletük részévé, ha egyszer örömmel konstatálták, hogy ordas eszméikhez spirituális megerősítést találtak.Jelenet a filmbőlFacebook / Sundance film festivalA film nem átnevelő táborokról szól, itt egy pap – vagy legalábbis magát felkent személynek tartó férfi – végzi el a melegség gyanújába keveredő kamasz gyerekeken az ördögűzéshez hasonló szertartást, amely tényleg hatásos. Csak épp a hatás nem a természetes vonzalom megszűnése, hanem valami egészen más. Aki átesett az átnevelő rituálén, azt onnantól üldözni fogja egy senki más által nem látható gyilkos entitás, amely mindig a leginkább szeretett és vágyott személy képét ölti magára. És onnantól az ember nem tudhatja, hogy aki szembenáll vele, az valóban a békét, meghittséget jelentő, szeretett ember, vagy épp ellenkezőleg: halálos, természetellenes veszedelem.Pontosan ennyi A Léviták könyve lényege: a film azt akarja, hogy megértsük, aki homofób szövegekkel tömi a saját nemük iránt vonzódó kamaszok fejét, az azt éri el, hogy az illető világképe totálisan felkavarodjon, elvesszenek a fogódzói, és rettegnie kelljen saját magától, a saját érzéseitől. Aki azt hazudja egy melegségét még amúgy sem teljesen értő embernek, hogy az érzései természetellenesek, hogy azokat ki kell tépnie magából, az semmi mást nem ér el, mint hogy az illető soha többé ne érezhessen békét és nyugalmat a saját bőrében. (A film főhősét Naimnak hívják, ami az arabban éppen boldog megnyugvást, békességet jelent.) Hiszen azt, hogy a természetes vonzalmat elmulasztani nem lehet, sok-sok millió példa bizonyította már, mégis mindig lesz, aki azt hiszi, ennyi millió sikertelen kísérlet után majd mégis ő lesz az, aki sikerrel jár. Hát nem lesz. Ezzel csak öngyűlöletet lehet kelteni, és azzal pedig egyetlen kézzelfogható dolgot lehet elérni, ha igazán „hatásos” volt az ötlet: öngyilkosságot.Pontosan ezt akarja kifejezni ez a film:az egyik „átnevelt” kamasz fiú vérbe fagyott, letépett feje nem egy természetfeletti lény rémtette, hanem a homoszexualitást bűnnek beállító embereké.Nincs szó áttételes felelősségről: azt a fejet csakis az tépte le, aki ki akarta tépni a fiúból az identitását.A Léviták könyve nem akar sokat, sőt, igazság szerint csakis ennyit akar: játékideje másfél óránál is rövidebb, és semmi mást nem tesz, mint a fenti állítást bontja ki egy metaforában. És mivel ez a metafora tökéletesen működik, emellett érthető és hatásos is, azaz hatni tud a lélekre, például együttérzést tud kelteni, ezért a film is remekül működik. Lehet, hogy ez bizonyos értelemben kisebb teljesítmény, mintha kacifántosabb történettel további sorstragédiákat is felvázolna, miközben komolyabbak lennének az akciójelenetei és még vizuálisan egy reneszánsz festménnyel lenne összemérhető, de ez mindegy, mert amit A Léviták könyve vállal, azt nagyszerűen teljesíti is, és ez a lényeg.NeonÉs persze valójában nem is csak ennyi a film, hiszen Adrian Chiarella író-rendező megteremti a kontextust is, egy unalmas kisvárost féltékeny kamaszokkal és bornírt szülőkkel, az egyetlen kiutat jelentő távolsági busszal, ami hol a másik áldozathoz visz, hol talán a szabadságba. És ott vannak a színészek, a két fiút játszó Joe Bird és Stacy Clausen, akik pontosan megmutatják a kamaszkor bizonytalanságát és a bizonyosság ritka pillanatait, és a nemrég még gyerekszerepekben nagyszerű, most egyedülálló, gyászoló, vallásos anyukát játszó Mia Wasikowska (Alice Csodaországban, Halhatatlan szeretők, Bíborhegy, Jane Eyre), aki remekül eltalálja a fiának jót akaró, azonban erről a „jó”-ról senkivel nem konzultáló, a dogmatikus válaszokat gondolkodás nélkül magáévá tevő szülő karakterét, akire sokkal nehezebb haragudni – noha nagyon is kéne –, hiszen gonoszság nincs benne, csak sokkal emberibb hibák és gyengeségek.Nem lesz az év szenzációja A Léviták könyve, de nem is akar az lenni. Egy nem is dühös, inkább együttérzéssel teli kiáltás akar lenni arról, hogy ne akarjuk az emberekből kitépni azt, ami az identitásukat jelenti, mert annyi erővel a fejüket is letéphetnénk a nyakukról. Ha az év szenzációja nem is, az év együttérző kiáltása könnyedén lehet ez a film. https://hvg.hu/kultura/20260706_backrooms-hatso-szobak-megszallottsag-kritika-horror-film-kane-parsons-curry-barker-hollywood