Első alkalommal mutatta be Ázsián kívül repülő autóját a kínai Xpeng. A vállalat müncheni bemutatón leplezte le a Land Aircraft Carrier (repülőgép-hordozó) nevű járművet, amelyből állítása szerint már több mint 7000 előrendelés érkezett. A gyártó egy olyan üzemet is felépített, amely évente akár 10 000 darab előállítására is képes.A különleges jármű két részből áll. Az alapja egy hatkerekű elektromos jármű, amelynek hátuljában egy levehető, kétüléses eVTOL (függőlegesen fel- és leszálló elektromos repülő) kap helyet. A repülő modult a járműből lehet kigördíteni, majd önállóan felszállni vele.Xpeng repülőautó-hordozóYoutubeA cég vezetője arról beszélt, hogy a jármű közúton úgy vezethető, mint egy hagyományos, négyszemélyes autó, és nem is kell speciális jogosítvány. Ha megáll, egy gombnyomásra előbújik hátulról a repülő egység. Körülbelül öt perc alatt leválik az autóról, ezután már készen áll a felszállásra. Az Xpeng szerint az autóvezetés és a repülés egyetlen egyszerű folyamattá válik. https://youtu.be/lEF5MNd4EcwA jármű tömegtermelése még idén elindulhat. Az első példányokat azonban egyelőre kizárólag Kínában értékesítik. Az európai forgalmazáshoz a járműnek előbb meg kell szereznie az uniós közúti és légügyi engedélyeket, ami még évekig tarthat.
Európában is bemutatta különleges „repülőgép-hordozó” autóját a Xpeng – hétezer megrendelésük már van is
Egy gombnyomás, és egy kétüléses repülő jármű gurul ki az autó hátuljából.








