Az 1950-ben Budapesthez csatolt Rákospalota sokszor kisvárosias, sőt falusias épületei, terei és utcái tele vannak meglepő történetekkel: találkozhatunk itt fegyverét vesztett, de mégis mindenre elszánt indiánnal, egy épp százéves szerelem emlékével, néhány éve pedig a Magyar Televízió nyolcvanas évekbeli közvetítőkocsijainak egyikét is itt, az egykori Növényolajgyár épületeinek tövében fedeztük fel.
Nem minden érdekes sztorinak van persze ma is kézzelfogható nyoma, így sokukat már csak a helytörténeti gyűjtemények, vagy magángyűjtők által őrzött fotókból, leírásokból, illetve újságcikkekből ismerhetjük meg. Ebbe a sorba tartozik az M3-as autópálya zajos, a kerületet élesen kettévágó bevezető szakaszától mindössze tíz percnyi sétára álló, átlagosnak tűnő épületé is, ami előtt két évtizeden át biztosan a Gellért-hegyi Szabadság-szobor kicsinyített mása állt. De miért? Cikkünkben erre kerestük a választ.








