A városháza hatalmas, jórészt kihasználatlan épületében egy sebtében felújított, de így izgalmas, 600 négyzetméteres, nagy belmagasságú rusztikus térben nyílt meg nemrég Kemény György grafikus kiállítása. Eredeti tárgyat nem mutat be, csak printeket, a teremszövegek alig orientáltak, nem tudni azt sem, melyik munka volt plakát, mi lemezborító, mi az, ami valóban kikerült az utcára, mi az, ami csak terv maradt? De mi most nem azzal foglalkozunk, hogy egy gyatrán installált, rossz minőségű printekből, mindenféle koncepció nélkül összehányt kiállításból megérthető-e a 90 éves grafikus jelentősége, hanem azzal, hogy mi lesz ezzel a térrel? A Budapest Galéria ugyanis hét éve várja, hogy kapjon a korábban alóla eladott kiállítótere helyett egy újat. És úgy tűnik, ismét hoppon marad. https://hvg.hu/360/20260704_kemeny-gyorgy-kepzomuvesz-hvg-portre-interjuPedig egy magára valamit is adó nagyváros esetében alap, hogy fenntart egy mértékadó kortárs galériát. Mariborban, Zágrábban, Ljubljanában, Temesvárott, Pozsonyban a városmarketing részeként tekintenek a kortárs művészetre. Ilyen volt egy darabig a mára érdektelenségbe fulladó debreceni Modem, Budapesten viszont hiányzik egy ilyen tér. Általánosságban fogynak a kiállítóhelyek a fővárosban: az Ernst Múzeum ma már Capa névvel fotóművészeti központ, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) által foglyul ejtett Műcsarnok finoman szólva sem a progresszivitás bástyája, a főváros pedig megfosztatott a saját kortárs kiállítóhelyétől, ráadásul kétszer is.2013-ben zárt be a – ma szállodaként működő – Matild-palotában, a Szabad sajtó útnál a Budapest Galéria 230 négyzetméteres, népszerű kiállítóterme. A Fővárosi Önkormányzatnak benyújtott adatigénylésünkre kiderült, hogy az épületrész eladásáért 540 millió forintot kapott az akkor Tarlós István vezetése alatt álló főváros. Ennyi pénzből akár optimális helyen is nyithatott volna egy új galériát, ehelyett a Bálna második emeletén kapott egy 760 négyzetméteres teret.Legalább 262 millió forintot szántak a berendezésére, korszerű, átjárható kiállítótér épült, amely a szigorú műtárgyvédelmi követelményeknek is megfelelt, hő- és páraszabályozás, jó minőségű világítás, biztonsági berendezések, így kiemelt értéket képviselő műtárgyakból is lehet kiállításokat rendezni itt. Csakhogy a Bálna az elhibázott üzemeltetési koncepciónak köszönhetően kongott az ürességtől, alig volt bérlő, azok is hamar tönkrementek. Valójában a galéria is azért kapott egy fél emeletet, mert nem tudták megtölteni a házat kereskedelmi funkcióval, nem azért, mert ez jó hely lett volna egy művészeti galéria számára. Aztán amikor 2019 márciusában a veszteségesen működtetett komplexumot 11,2 milliárd forintért eladta az akkor még mindig Tarlós István vezette főváros a magyar államnak, a galéria újbóli elhelyezésére már egy forintot sem szántak ebből a pénzből. https://hvg.hu/360/20230928_hvg_fovarosi_kulturpolitika_karacsony_baranyi_niedermuller_btm_merlin_freeszfe_lanchid_kultura_harc