Odüsszeusz nem makulátlan példakép, hanem önmeghaladásra képes ember, aki néha utat enged az ösztönöknek – de hol vagyunk mi a hős történetében? Az új Nolan-film arpopóján a hőseposz fő pszichológiai üzeneteit vette végig Nagy Gyöngyi pszichológus, sportszakpszichológus, mentáltréner.
Nagy Gyöngyi
Július 16-án kerül a mozikba Christopher Nolan Odüsszeia című filmje. A rendezőt ismerve, az epikus mű bizonyára a tipikus nolani csavarokkal megtűzdelve vezeti végig a nézőt a hős útján. Az Odüsszeia már önmagában is kész pszichológiai térkép: belső vívódás, a háborús traumák, az identitás elvesztése, és az idő nem-lineáris múlása. A főhős őrlődése, bűntudata és emlékei bizonyára monumentális vizuális formát öltenek – de amint azt a régmúlt eposzaiban és a modern fantasy művekben is megszokhattuk, a szörnyek és istenek részben a belső állapotok kivetülései. De miért aktuális Odüsszeusz története ma is? Azért, mert ugyanarra a kérdésre keresi a választ, amelyet mi is felteszünk magunknak: mit jelent embernek lenni? Homérosz nem idealizálja hősét: Odüsszeusz óvatos és eszes, de olykor impulzív; van benne alázat, de felülkerekedik rajta a hiúság; hosszú távon hűséges, de nem feddhetetlen; társait védi, de könyörtelen pusztításra is képes. Épp ettől modern: nem makulátlan példakép, hanem ellentmondásos, fejlődésre és önmeghaladásra képes ember.
