Odüsszeuszé a világirodalom egyik legismertebb története. Ehhez képest nem készült belőle túl sok említésre méltó filmváltozat, talán azért, mert a szerteágazó, rengeteg szereplőt mozgató, térben és időben is merészen kalandozó elbeszélés nehezen sűríthető egyetlen filmbe. Kik tettek próbát az Odüsszeia feldolgozásával Christopher Nolan előtt? Melyik hollywoodi sztárt nyerték meg maguknak koruk legdörzsöltebb olasz producerei? Miért az a legjobb filmes Odüsszeia, amelyikből hiányoznak a kalandok, és melyik változatot láthatta a legtöbb magyar néző?
„Semmise tudja legyűrni az embert, bármily erős is” (Ulysses, 1954)
„Nem spóroltam semmin” – mondja a Jurassic Park lelkes alapítója, mielőtt a T-Rex elkezdené felzabálni a személyzetet. Ugyanebben az izgatott testtartásban képzeljük el Carlo Pontit és Dino de Laurentiist, a két szuperproducert, akik az ötvenes évek közepén összetrombitálták az olasz filmipar hadra fogható szakembereit minden nézői igényt kielégítő, nagy költségvetésű Odüsszeia-feldolgozásukhoz.
Nem ők voltak az elsők. Olasz filmesek már a filmtörténet korai éveiben vászonra vitték Homéroszt, mert a nagy, antik történet jól illett az ókori Rómát megelevenítő történelmi eposzok közé, amelyek révén Olaszország úttörő szerepet játszott a művészeti ág 1910-es évekbeli népszerűsítésében. Ebből a nemes hagyományból építkezett Ponti és De Laurentiis, akik eleve világsikerben gondolkodtak, ezért állapodtak meg a Paramount stúdióval az amerikai forgalmazásról, és szerződtettek igazi hollywoodi sztárt Odüsszeusz szerepére.
