A legfőbb ügyész felmutatta a terrorelhárítók főnökének skalpját, és ezzel elháríthatta a veszélyt saját maga és Orbán Viktor feje fölül – így értékeli az ügyészek egy része, hogy gyanúsítottként hallgatták ki a TEK volt főigazgatóját az ukrán pénzszállítók jogellenes fogva tartása miatt.
Kémfilmeket megszégyenítő izgalmakat szolgáltat a politikai valóság Magyarországon: sikerül-e eltüntetni a titkosszolgálatok nyomait az aranykonvoj feltartóztatásánál és az ukrán pénzszállítók kihallgatásánál, vagy Orbán Viktort is terheli büntetőjogi felelősség? Azért ez a tét, mert ha az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) valóban előre egyeztetett a Legfőbb Ügyészséggel, és csak koholt gyanú volt, hogy az ukránok pénzmosást lepleznek a banki szállítmányokkal, akkor Orbán Viktor is társtettes lehetett az akció során elkövetett bűncselekményekben. Ha viszont az AH – az ügyben elhangzott tanúvallomások ellenére – kizárólag az előzetes felderítésben vett részt, és a gyanúja alapján rendben megtette a feljelentését, majd az összes nyomozó hatóság végezte a munkáját, csupán a terrorelhárítók vezetője ragaszkodott a jogellenes fogva tartáshoz, akkor ezt untig elég a TEK főigazgatóján, Hajdu Jánoson számonkérni.Ha az előbbi áll közelebb a valósághoz, és az ügyészség csak eljátssza a második verziót, akkor ezzel felmenti saját magát, a titkosszolgálatokat – valamint a volt miniszterelnököt is. Ez értelemszerűen a legfőbb ügyésznek is érdeke lenne; kérdés, van-e bármilyen bizonyíték arra, hogy megkonstruált eljárásról van szó. Bizonyos jelek mindenesetre erre utalnak. https://hvg.hu/itthon/20260630_aranykonvoj-inditvany-hivatali-visszaeles-orban-viktor-hajdu-janos-gyanusitas









