Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Orbán Viktor Facebookon reagált a hírre, hogy gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost, a TEK volt főigazgatóját az aranykonvoj ügyben. A Fidesz elnöke azt írta, hogy elindult a tiszás politikai leszámolás, a miniszterelnök utasítására eljárást indítottak Hajdu János tábornok, a TEK korábbi parancsnoka ellen. Orbán szerint a háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és az ukrán katonák közreműködésével Magyarországon.„A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt. Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás” – írta, majd hozzátette:„A mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el. Hajdu János minden hazáját szerető ember számára példakép. Kiállunk melletted, tábornok úr!”Hétfői közleménye szerint gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ éléről május végén felmentett Hajdu János volt rendőr altábornagyot az ukrán pénzszállítók ügyében jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Hajduval hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölte az ügyészség, ő a közlemény szerint ez ellen panasszal élt, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett. A gyanúsított szabadlábon védekezik.A Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai március 5-én fogtak el hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő, több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. Az egész történetet ebben a cikkben olvashatja el.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Orbán: Elindult a tiszás politikai leszámolás, Hajdu János minden hazáját szerető ember számára példakép
A volt miniszterelnök szerint a mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el.













