Koncepciós pernek nevezte az óbudai korrupciós ügyet a Telexnek a gyanúsítottak között lévő Kiss László óbudai polgármester. A per eredeti célja szerinte az volt, hogy leszedjék Karácsony Gergely főpolgármester és a legnépszerűbb baloldali polgármestereket a tábláról, ennek érdekében pedig az ügyészség „adja a vallomásokat a vádalkut kötők szájába”, és a kijelölt gyanúsítottakhoz kreálják a bűncselekményeket.Kiss Lászlót először 2024-ben gyanúsították meg korrupcióval, 9 hónapot töltött letartóztatásban, végül vádemelés nélkül engedték szabadon. Idén tavasszal újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsították meg. Ebben az eljárásban Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert és másokat is letartóztattak, de Kiss Lászlót nem.A lap birtokába jutott nyomozati anyagokban az szerepel, hogy Z. Zsolt, az Óbudának parkfenntartást végző Pannon Park Forest Kft. egykori feje, valamint Czeglédy Gergő, Óbuda volt MSZP-s polgármestere is azt vallotta, hogy egy korrupciós hálózat részesei voltak, a kenőpénzek egy része pedig Kiss Lászlónál kötött ki. https://hvg.hu/itthon/20250305_Tartsanak-hazkutatast-Meszaros-Lorincnel-is-kerte-kihallgatasan-a-letartoztatasban-levo-obudai-polgarmesterKiss László mindezt tagadja, ő arra gyanakszik, hogy az ügyészség egy másik ügyet „maszkolt át” az önkormányzati szintű korrupciós üggyé. Véleménye szerint az óbudai korrupciós ügynek nevezett ügy „valójában egy országos kampányfinanszírozási korrupciós ügy volt, amit az ügyészség teljesen más irányba vitt el”. Erre azonban nincsenek bizonyítékai. Hozzátette: a „hamis, és vádalku részeként megszületett vallomásokkal” az ügyészség olyan politikusokat is be tudott keverni az eredetileg egészen másról szóló ügybe, akiknek ahhoz semmi közük nem volt, például őt és Őrsi Gergelyt.Kiss szerint az ügyészség a NER idején politikai megrendelésre, a kormány politikai céljainak megvalósítása érdekében dolgozott, és mivel az ügyészség vezetőit máig nem váltották le, a választás óta ezt a gyakorlatot folytatták. „Mint a molylepkék, a fény felé szállnak” – mondta az ügyészekről. https://hvg.hu/360/20260617_kerteszeti-maffia-orsi-gergely-polgarmester-korrupcio-kenopenz-z-zsoltA polgármester úgy gondolja, hogy bizonyos szereplők valóban követtek el bűncselekményeket, majd olyan vádalkut ajánlottak nekik, amely szerint, ha terhelő vallomást tesznek egyes politikusokra, akkor rendkívül kedvező körülmények között szabadulhatnak. Az ügyészség szerinte mások mellett három politikusra, Karácsony Gergelyre, Őrsi Gergelyre és rá kért terhelő vallomást, amelyet aztán a vádalku keretében született vallomásokkal meg is kapott.Karácsonyt végül azért nem tartóztatták le, mert „az ügyészség politikai szándéka mára megváltozott”, és a Tisza Párt választási győzelme után inkább egy fideszes–baloldali mutyivá igyekeznek átmaszkolni az ügyet – tette hozzá. Kiss László ártatlannak vallja magát, és azt állítja, hogy az ügyészség 2024-es gyanúsításáig semmit nem tudott a korrupcióról.A Központi Nyomozó Főügyészség a lap kérdésére „minden ténybeli alapot nélkülözőnek” nevezte Kiss László állításait, és visszautasította azokat.