Sokszor megesik, hogy az embert körülveszi az oxigén, és nagyon boldog, aztán egyszer csak pillanatok alatt elfogy körülötte a levegő. Ezek a helyzetek gyorsan változnak

– mondta az Indexnek adott interjúban Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, hozzátéve, hogy úgy érzi, körülötte épp elfogy a levegő. Szerinte ugyanis „teljesen egyértelműen van egy nagyon erős szándék arra, hogy engem tegyenek hibássá azért, mert a rekonstrukció eddig nem történt meg.”

A Magyarország egyik legértékesebb műemlékei közt számontartott Lechner-épület lassan egy évtizede a nyilvánosság elől elzárva áll, a 2017-es bezáráskor ígért felújítást az előző kormány pénzügyi és prioritási okokra hivatkozva folyamatosan halasztgatta. Nemrég, a Múzeumok Éjszakáján megnyitották a közönség és az újságírók előtt, így mi is bemutathattuk, milyen leromlott állapotban vannak a szecessziós terek, Tarr Zoltán pedig úgy fogalmazott, hogy „a be nem váltott ígéretek szomorú szimbóluma ez az épület”.

Cselovszki az interjúban azt mondja, hogy iszonyú nehéz elmagyarázni olyan embereknek, akiknek nem ez a szakmájuk, hogy egy ekkora beruházás előkészítése hány évig tart, és hogy miért kellett háromszor teljesen átterveztetni a teljes tervdokumentációt, vagy hogy miért van az, hogy egyszer van rá pénz, egyszer meg nincs.