Ahogy arról lapunk is beszámolt, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója, Cselovszki Zoltán a napokban interjút adott az Indexnek. Ebben többek közt beszél a hozzájuk beérkező miniszteri kérésekről az előző kormány alatt, hogy hogyan vittek el politikusok műtárgyakat a múzeum kollekciójából, valamint az intézmény belső működéséről is.

Cselovszki beszámolója azt a benyomást keltette, hogy közte és a múzeum munkatársai közt egyetértés van az intézmény működését érintő kérdésekben, így az ezeket tárgyaló állománygyűlés is eredményesen zajlott.

A belső problémák, és a szakszervezet által hozzá benyújtott 29 kérdés megvitatása kapcsán Cselovszki így fogalmazott:

Hétfőn leültünk a kollégákkal, és átbeszéltük ezt. Szerintük is ez a fő probléma, és szerintem is. Viszont itt a nagy lehetőség, hogy ezt kijavítsuk: közösen elhatároztuk, mit kell tennünk.

Az interjú nyomán most az Iparművészeti Múzeum munkatársai és szakszervezete nyílt levelet írtak az Indexnek, amit a lap változtatás nélkül közölt – ez pedig merőben más képet fest a főigazgató és a kollégák közti viszonyról.