Cselovszki Zoltán szakmailag vitathatónak tartja a Karmelita kolostorba való kölcsönzést, és elismeri, a szőnyegek sérültek a taposástól.

„Rendszeresek voltak a miniszteri kérések, és még a köztársasági elnök felől is érkeztek” – mondta az Indexnek Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója a köztulajdonban lévő bútorok és egyéb tárgyak kölcsönzésével kapcsolatban.A főigazgató szakmailag vitathatónak tartja a Karmelita kolostorba való kölcsönzést, és elismeri, a szőnyegek sérültek a taposástól. A HVG korábban megírta a restaurátori jelentések alapján: „A tárgyon való közlekedés, taposás, rendszeres takarítás hosszú távon az elöregedett szálak folyamatos letöredezését, kipergését okozza. A tárgy a folyamatos használat során sérül, kopik, a csomók sörtemagassága rövidebb lesz vagy kiesik a felületből.” Ezért minden tárgy esetén javasolja „a szőnyeg cseréjét más, stabilabb szerkezetű műtárgyra”.Cselovszki Zoltán az interjúban egyebek mellett azt állítja:A szakszervezet által megfogalmazott kérdéseket megismerte, de szerinte egyetlen olyan volt a huszonkilencből, ami komoly felelősséget érint, és amiben elismeri, hogy hibáztak. „Ez arról szól, hogy a mindennapokban a kollégák egyfajta információs vákuumba kerültek. (…) Túl kevés megbeszélést tartottunk.”Úgy érzi, hogy az új kormánynál elfogy körülötte a levegő, és őt akarják bűnbaknak megtenni a nyolc éve halogatott múzeumi felújításért. „Számtalanszor nyújtottunk be előterjesztéseket, amelyekről a kormányzat hol döntött, hol nem. A kollégáimmal rettentő nagy munkát végeztünk el, és pontosan ennek a munkának köszönhető az, hogy a beruházás akár holnap reggel elkezdhető lenne. Nincs még egy ilyen szinten előkészített projekt ma Magyarországon” – fogalmazott.A Karmelita berendezéséhez is adtak kölcsön műtárgyakat: „Az volt az ígéret, hogy amíg nem szerzik be a saját darabjaikat, a nyitásra adjunk kölcsön néhány dolgot. Később volt egy következő kör, amikor Lázár János kijött hozzánk bútorokért és egyéb tárgyakért. Azt a látogatást igazából nem is értettük, mert harminc műtárgyról volt szó, amiből tizenhármat válogattak ki. (…) Végül ezeket el sem vitték, egyetlen darab sem került közülük a Karmelitába. A faliszőnyegek viszont valóban ott voltak körülbelül öt évig, de azóta már visszatértek hozzánk” – mondta.A miniszterek és a köztársasági elnökök (Novák Katalin és Sulyok Tamás) felől is rendszeresek voltak a műtárgykölcsönzési ukázok. „Ha a saját fenntartóm kér valamit, azt nehéz visszautasítani. Az új politikai viszonyokkal még csak most ismerkedem” – mondta. Hozzátette: „Rengeteg miniszter kért sok mindent, de legfeljebb a tíz százalékát teljesítettük. Elismerem, hogy a Karmelita vitatható kölcsönzés volt, de szerencsére semmi baj nem történt. A múzeum szakértői rendszeresen voltak ott szemlézni”.Az állam nem adott saját ingatlant, ezért 2017 óta csaknem ötmilliárd forintot fizettek ki a műtárgyak magánraktározására. https://hvg.hu/360/20260621_iparmuveszeti-muzeum-dokumentumok-muzeumok-ejszakjaja-riport-hadtortenetiNyitókép: Cselovszki Zoltán főigazgató az Iparművészeti Múzeumban. Fotó: MTI / Balogh Zoltán