A Múzeumok Éjszakáján három olyan múzeum is megnyílt, amit az Orbán-kormány zárt be. Köztük az Iparművészeti, amelyről a HVG birtokába került dokumnetumokból is kiderült néhány érdekesség. Annak is utánajártunk, miért folyik négy közgyűjteményben vizsgálat.
Ha valaki Szent Iván éjszakáján tüzet ugrik vagy parázson jár, biztos lehet benne, hogy megtisztul, lekerül róla a rontás – tartja a néphit. Azt nem hisszük, hogy a civilben lelkész Tarr Zoltán kultúráért is felelős miniszter ilyen pogány tisztító rituáléknak hódol titokban, de a mostani Múzeumok Éjszakája – amit hagyományosan Szent Iván napjához, azaz a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton tartanak – tényleg a fények gyújtásáról, az éjszaka elűzéséről és a megtisztulásról szólt. Ezen az éjszakán három, a bukott kormány által bezárt múzeum is megnyitotta kapuját, a miniszter számos, az elmúlt éveket megmérgező intézkedés eltörlését is bejelentette, és négy közgyűjteményben rendelt el vizsgálatot.Már az is szimbolikus volt, hogy Tarr a 2017 óta zárva tartó Iparművészeti Múzeumban nyitotta meg a Múzeumok Éjszakáját, ahol arról beszélt, hogy véget ér a kultúra és azon belül a közgyűjtemények 16 év óta tartó hosszú éjszakája. Tarr Zoltán a Múzeumok Éjszakájának megnyitóján a bezárt Iparművészeti MúzeumbanHVG / Cabrera Martin








