A Szovjetunió elleni hadműveletben Hitler és tábornokai csak két ország, Románia és Finnország „aktív részvételével” számoltak. A német katonai vezetés köreiben ugyan felmerült Magyarország csatlakozásának a lehetősége is, Hitler azonban ismételten és határozottan elzárkózott ez elől. Álláspontja valószínűleg azzal magyarázható, hogy tisztában volt a magyar hadsereg felszerelésének hiányosságaival, és még inkább azzal, hogy a honvédség igénybevétele esetén a magyar vezetés további revíziós igényekkel lépett volna fel. A román olaj és katonai erő miatt ezt különösen Erdély esetében tartotta volna zavarónak, de Szlovákiát sem akarta maga ellen fordítani.
A németbarát magyar katonai vezetők ezért azt tervezték, hogy a német hadvezetéssel együttműködve szabadcsapatot állítanak fel az önként jelentkező magyarországi német nemzetiségű fiatalok közül. A szovjet fronton aratott német győzelmek megünneplésére rendezett, 1941. június 25-i villásreggelin fel is kérték Kurt Himer tábornokot a felállítandó alakulat vezetésére. A terv azonban nagyon gyorsan, már a következő napon értelmét vesztette, ugyanis 26-án olyasmi történt, ami az egész ország hadba lépésére megfelelő indoknak látszott:
repülőtámadás érte Kassát és a Kőrösmezőről Budapest felé tartó gyorsvonatot.









