A világtörténelem egyik legnagyobb szabású katonai offenzívája 1941. június 22-én, hajnali 3 óra 15 perckor vette kezdetét: a német hadsereg mintegy három és fél millió katonája hadüzenet nélkül támadt a Szovjetunióra. A támadók mozgékonyságát 750 ezer ló, 600 ezer különféle gépjármű és 3350 harckocsi biztosította. Rendelkezésükre állt továbbá több mint 4000 repülőgép, amelyek a tüzérséggel együtt jelentős mértékben járultak hozzá a meglepetésszerű támadás sikeréhez. A 2900 kilométer széles, a Fehér-tengertől a Fekete-tengerig húzódó arcvonal egyes szakaszain a német csapatok már az első napon 20–60 kilométer mélységben nyomultak be a Szovjetunió területére, és ezt a gyorsaságot a következő napokban is tartani tudták.
A német „élettér”
Mivel 1939. augusztus 23-án Németország és a Szovjetunió megnemtámadási szerződést kötött (Molotov–Ribbentrop-paktum), és szeptemberben együttesen rohanták le Lengyelországot, majd osztották fel egymás között a lengyel és a balti területeket, a támadás nemcsak Sztálint és a szovjet vezetést, hanem az egész világot meglepte.
Pedig, akik olvasták Hitler 1925-ben megjelent programadó írását, a Mein Kampfot, és figyelemmel kísérték a német nemzetiszocialista vezetők különféle nyilatkozatait, azok készülhettek volna rá. Ezekből ugyanis nemcsak az derült ki, hogy Hitlert és a nácikat engesztelhetetlen gyűlölet fűti a bolsevikok és a velük részben azonosított zsidók ellen, hanem az is, hogy a sokat emlegetett élettér (Lebensraum) alatt az Uráltól keletre fekvő területeket kell érteni.
