Bár Lannert Judit miniszteri kinevezése óta rengeteg javaslat érkezett az oktatási rendszer átalakítására, ezek zöme az általános iskolák, gimnáziumok, és egyetemek helyzetével foglalkozott, a szakképzés pedig ritkán került szóba – állítja Hana György humánökológus, közoktatási vezető, az Esztergomi Szakképzési Centrum főigazgatója, a Felforgatókönyv közoktatási műhelyének tagja a Magyar Hangon megjelent vitairatában.Szerinte a „hazai középiskolai oktatási rendszer skizofrén kettéhasadása, elavult évfolyamszerkezete és a szakképzés öndefiníciós csapdája” olyan problémákat vetnek fel, amikkel előbb-utóbb az oktatási és gyermekügyi minisztériumnak is foglalkoznia kell. Mi a legnagyobb probléma a szakképzéssel?A szerző szerint a legújabb, 2020-ban elstartolt szakképzési rendszer létrehozói abból indultak ki, hogy az egész oktatási rendszer átalakítása végeláthatatlan feladat, amivel inkább nem is kívánnak foglalkozni. A „munkaalapú társadalom” ideológiája azonban alapot adott arra, hogy a szakképzéshez hozzányúljanak, azt hatékonyabbá, a közoktatás sztenderdjeitől függetlenné tegyék, így elősegítve a fiatalok munkába állását. Ez viszont Hana György szerint tulajdonképpen azt jelentette, hogy az alkotók természeti adottságként elfogadták és vállalták, hogy a közoktatás salakja itt, a szakképzésben legyen elporlasztva.Az új, szakképzésért és felnőttkori tanulásért felelős államtitkár, Naderi Zsuzsanna szerint „a szakképzésben stabil jogszabályi és intézményi alapokra építhetünk”. De tekinthető-e valóban stabilnak az a rendszer, amelynek pillére pont az alapfokú tömegoktatás és a korai középiskolai szelekció futó homokjára épült?– teszi fel a kérdést Hana György, utalva arra, hogy a szakképzés nem választható el a magyar közoktatás alapvető strukturális problémáitól, amiről már Lannert Judit is beszélt.Lannert Judit átalakítaná az érettségit és megvizsgálná a gimnáziumi felvételi rendszerétMiniszterként első nagyinterjúját Lannert Judit a Balzac diákmédiának adta. A beszélgetésben a diákok túlterheltségéről, az érettségi és a gimnáziumi felvételi rendszer lehetséges reformjáról, a mesterséges intelligencia oktatásban betöltött szerepéről, valamint az iskolai szegregáció és az elitképzés problémáiról is beszélt. Az interjúból az is kiderült, hogy pályafutása elején két évig egy gyermekotthonban dolgozott nevelőtanárként.A szerző szerint a szakképzés már most is rengeteg különböző funkciót lát el – az általános iskolát elhagyó fiatalokon át a különleges bánásmódót igénylő tanulókon keresztül általában a felnőttek oktatását –, ez pedig nem lehet megfelelő környezet „az új éra gyermekközpontú iskolájának megteremtéséhez”. Szerinte előbb-utóbb előáll majd a kényszer a jelenlegi közoktatás és a szakképzésen belüli közoktatási/köznevelési feladatok összehangolására;illetve „a közoktatáshoz való igazodásban kényelmetlenkedő szakmai és egyéb (felnőtt-, munkahelyi, piaci stb.) képzési formák eddigieknél világosabb és élesebb funkcionális, szervezeti elhatárolására.”Szakképzés és közoktatásA 8 osztályos általános iskolai rendszer ma úgy 8 osztályos, ahogy az adórendszer egykulcsos: a legkülönbözőbb érdekek és érdekérvényesítők a háttérben már rég ízekre szedték.– írja a szerző, utalva arra, hogy míg az általános iskolai rendszer a hátrányos helyzetű és a különleges bánásmódot igénylő diákokat hátrahagyja, a jobb helyzetben lévőknek már bejáratott stratégiájuk van arra, hogyan menekítik ki gyerekeiket innen. Példaként említi, hogy míg szeptemberben 26 ezer gyerek kezdi a 9. osztályt gimnáziumban, addig minden évben 8 ezer gyereket szippantanak el hat- és nyolcosztályos gimnáziumok. Ők főként olyan diákok, akiknek a szülei elegendő pénzzel, szabadidővel, kapcsolati tőkével és egyéb erőforrással rendelkeznek gyerekük korai kiszelektálásához.Így viszont a szakképzésbe kényszerből kerülnek a tanulók, nem pedig az érdeklődésük, valódi képességeik vagy éppen tehetségük alapján. Ezért sem a gazdasági, vállalati elvárásoknak, sem az iskola egyéb céljainak nem tud megfelelni a szakképző iskola.A megoldás?Hana György a közoktatási rendszer struktúrájának problémájára lehetséges javaslatként vázolja fel a 6+4+2 évfolyamstruktúrát, ahol az 1-6. évfolyamon egységes kompetenciafejlesztő, a lakóhely közelében megvalósuló alapképzés folyna, míg a 7-10. évfolyam feladata a középfokú műveltség bővítése lehetne.11. évfolyamtól szerinte elkezdődhetne a szakosodás, a jelenleginél rugalmasabb szakképzés, illetve a felsőoktatási tanulmányokra való előkészítés is. Egy ilyen struktúrában a tankötelezettség a 18. életévhez kötődne, de lehetne lehetőség az iskola korábbi elhagyására is annak, aki a 10. évfolyam után képes szakmai végzettséget szerezni.Szerinte „kihagyhatatlan lehetőség” a szakképzés vezetőit, igazgatóit is bevonni abba a stratégiai konzultációs folyamatba, amit elindított az oktatási és gyermekügyi minisztérium, és ami végső soron a teljes közoktatási rendszer fejlesztését tűzi ki célul. „A fiatalok ne csupán elszenvedői vagy véleményezői legyenek a döntéseknek” – Lannert Judit ifjúsági részvételi csoportot hoz létreA diákok véleményét is becsatornázná az oktatáspolitikai döntésekbe az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. Lannert Judit gyereknapon jelentette be, hogy Gyermek- és Ifjúsági Részvételi Csoportot hoznak létre, amelynek feladata az lesz, hogy a fiatalok érdemben is részt vehessenek az őket érintő ügyek alakításában.Nyitókép: MTI / Bruzák Noémi
„A nyolcosztályos általános iskola olyan, mint az egykulcsos adórendszer: a háttérben a különböző érdekek már rég szétszedték”
Elavult évfolyamrendszer, a középiskolai rendszer kettéhasadása, a gyerek- és felnőttoktatás összemosása – többek között ezek a szakképzési rendszert érintő legnagyobb problémák, állítja Hana György humánökológus, közoktatási vezető. Szerinte fontos lenne, hogy a szakképzési vezetőket is bevonják a minisztériumi konzultációkba, ha a közoktatási rendszer módszeres fejlesztése a cél.
Évi 8000 diák menekül hat-nyolcosztályos gimnáziumokba, szakképzésbe pedig szegény gyerekek kényszerülnek — status, nem tehetség alapján. Az ungherese tech szektor nem működhet szocioökonómiai szűréssel; a 6+4+2 struktúra (közoktatás 16 évig, majd szakosodás) az oktatást az ipar igényeivel összhangba hozná.









