A radikális és a mérsékelt szavazók egyidejű megszólításának kísérletével a lehetetlenre vállalkozik a Fidesz, de a siker érdekében még a párt alapszabályát is átírják a szombati kongresszuson. Lázárnak és Szijjártónak sokan már nem osztanának lapot a Fideszben, de Orbán Viktor vezető pozíciója – nyilvánosan – ma még megkérdőjelezhetetlen. A megújulásról beszélt a HVG-nek Navracsics Tibor és Havasi Bertalan.
A Fidesz tagsága egyelőre kivár, és abban reménykedik, hogy sok Tisza-párti szavazó már az első hónapokban kiábrándul Magyar Péter miniszterelnökből – röviden így lehetne összegezni a korábbi kormánypárt rövid távú terveit. Orbán Viktor pártjának a kétharmados vereség után egyelőre nem is lehet más reménye, a mézeshetek ugyanis még mindig tartanak az új kormány és a szavazók között. Ráadásul a választás óta csak tovább nyílt az olló a két párt között: a Tisza már 70 százalékon áll, a Fidesz viszont a Medián kutatása szerint visszazuhant 21 százalékra. A párt szombati tisztújító kongresszusa éppen ezért a korábbi évektől eltérően már nemcsak formaság lesz, hanem valóban a párt jövőjéről döntenek majd. Az elnöki posztért azonban várhatóan ezúttal sem lesz verseny, a párton belül ugyanis a többség egyetért abban, hogy Orbán Viktor nélkül nem létezik a Fidesz, így egyelőre mindenképpen szükség lesz a vezetői munkájára.A többi pozícióért folytatott harc viszont korántsem lefutott, az pedig, hogy új vagy már elhasznált politikusokkal töltik fel a vezetést, meghatározhatja majd a párt stratégiáját vagy megújulási képességét is. Sokan például kulcsfontosságúnak tartják, hogy olyanok ne kerüljenek be az elnökségbe, akik az elmúlt 16 évben túlságosan előtérben voltak – ilyennek tekintik Lázár János és Szijjártó Péter volt minisztereket is.








