Látszólag váratlan interjúkat adott választási veresége után a miniszterelnökségről leköszönő Orbán Viktor. Előbb Dopeman stúdióját látogatta meg május második hetében, ami már önmagában üzenetértékkel bírt. Az interjúban Orbán a nyíltan uszító Vadhajtások portált mint „fő igeforrását” méltatta, és egyéb harcias – ahogy fogalmazott, „kurucos” – kiszólásokat is elengedett.

Hangsúlyozta többek közt, hogy a konfliktusokba bele kell állni, a vívmányokat meg kell védeni. Brüsszel örök ellensége marad Magyarországnak – ismételte el sokadjára –, mert az életére fog törni. A frakciótól, amit a dárda hegyeként írt le, keménységet vár, amíg ő a háttérben a „nemzeti oldal” mozgalmát szervezi.

Két héttel később elzarándokolt a Magyar Nemzet szerkesztőségébe is, és felszólította a sajátjait, hogy nyulak helyett tigrisekként küzdjenek. Megmaradt polgári közönsége előtt is jelezni akarta: a Dopeman-interjú nem véletlen elszólás volt. Mostantól a radikalizmus a fősodor, a Fidesz ellenzékben sem vált stratégiát. Jobbról akarja támadni a kormányt:

„Mindig a szélen kell kezdeni az újjáépítést: a kurucoknál, a radikálisok világában. Mégpedig azért, mert a legnagyobb veszély ilyenkor, hogy a tábor széle letörik, radikális válaszokat keres, eltávolodik a polgári középtől, és a jobboldal kettészakad.”