A Fidesz szombaton tartja tisztújító kongresszusát, erre időzítve jelentette meg Orbán Viktor volt miniszterelnök a párt honlapján a röpiratát „Küldetés - röpirat” címmel. Ebben hosszan értékeli a harminc évvel ezelőtti rendszerváltás óta eltelt időszakot, és időben helyenként ugrálva az elmúlt 16 évről és az ideiről is kifejti a véleményét.
Nagy megfejtések azonban nincsenek ebben az írásban, az elmúlt 16 év „fantasztikus” volt, még négy évre lett volna szükséges ahhoz, hogy véghez vigyék a tervüket, hogy valóban szabad ország jöjjön létre. Orbán szerint az elmúlt 16 évben folyamatosan szabadságharcot vívtak. „A demokrácia logikájából eredően és a kormányzati rend szabályai szerint a szabadságharc zászlóvivője a Fidesz–KDNP pártszövetség volt, magam pedig vezénylő tábornokként szolgáltam végig a 16 évet”, írja.
Fotó:
Németh Dániel/444
A 2026-os választásnál viszont olyan nyomás nehezedett rájuk, amit össze sem lehet hasonlítani azzal, amit az előző választáson tapasztaltak. Több mint hárommillió embernek azonban a Fidesz által nyújtott perspektíva már nem volt vonzó Orbán szerint, sőt egyenesen úgy fogalmaz a szabadságharc tábornoka, hogy ők „letették a fegyvert”, a választáson eufóriába kerültek és még azóta is abban vannak.












