Fejlett mesterségesintelligencia-képességekkel turbózta fel virtuális asszisztensét, a Sirit az Apple – jelentette be hétfőn a techvállalat. A lépés növelheti az iPhone-eladásokat, és segíthet a cégnek lépést tartani riválisaival a fokozódó AI-versenyben.
A cupertinói vállalat évente megrendezett fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n bemutatott Siri AI gyakorlatilag AI-asszisztens és chatbot, ami az Apple iPhone, iPad és Mac eszközein lesz elérhető. A Siri AI-jal, ami egy új alkalmazáson keresztül is használható lesz majd, a ChatGPT-hez hasonlóan cseveghetünk és kereshetünk a neten. Emellett az asszisztens képes lesz a képernyőn megjelenő tartalom értelmezésére, valamint alkalmazásaink vezérlésére is.
Az iOS 27-ben érkező Siri AI
Fotó:
A Siri AI-t az Apple ősszel teszi majd elérhetővé új operációs rendszereivel együtt, és először angol nyelven lehet majd használni, legalábbis az Európai Unión és Kínán kívül. A Siri AI ugyanis kezdetben nem lesz elérhető az EU-ban, így Magyarországon sem az iPhone és iPad készülékeken, amit az Apple egy külön közleményében a digitális piacokról szóló jogszabállyal (DMA) indokolt.











